A vállalkozását közel 30 évvel ezelőtt elindító Szórádi Jó­zseftől akkor vette át a céget a Csoma András jelenlegi ügy­vezető által vezetett befektetői csoport. Az új tulajdonosi kör eddig több mint 1 milliárd forintot fordított gépvásárlási beru­házásokra. Nagyrészt ennek következtében a társaság forgal­ma és munkaerő-állománya az utóbbi 3 évben évi 15-20 szá­zalékkal bővült. Az árbevétel az utolsó lezárt üzleti évben 3,4 milliárd, az EBITDA pedig 800 millió forint fölé nőtt, a munka­vállalók létszáma – alvállalkozó partnerekkel együtt – elérte a 170 főt. A cég fémmegmunkáló szakemberei a vevők műsza­ki dokumentációja alapján kiváló technológiai tudással gyárt­ják az esztergált, mart és köszörült alkatrészeket, amelyek hő-és felületkezelést is kapnak. A CNC Rapid Kft. legkülönbözőbb iparágakban tevékenykedő kiterjedt ügyfélköre számos eset­ben komplett alkatrész-portfólióra adja le rendelését. Eközben kiemelt figyelmet fordít a vállalkozás vezetése a méretgazda­ságossági szempontokra is. Arra törekednek, hogy ügyfeleik évente minimum 1 millió euróért vigyenek tőlük árut, azon­ban nem egy partnerüknek évi 3-5 millió euró értékben szál­lítanak. A vállalat legnagyobb vevői egyébként a vasúti jár­műveket és fékrendszereket gyártó német Knorr-Bremse, a szivattyúiról híres dán Grundfos, valamint az Atlas Copco vá­kuumszivattyú-gyártó vállalkozásai. Fő ügyfeleinél a győri cé­get európai szintű stratégiai beszállítóként tartják számon.

Csoma András a közeljövőben is dinamikus növekedésre szá­mít, még ha természetesen a CNC Rapid sem függetlenítheti magát egy esetleges európai gazdasági lassulástól. A vállalat piaci folyamatoknak való kitettségét ellenben nagymérték­ben csökkenti vevőinek szektorális diverzifikációja, illetve az is, hogy elsősorban a konjunkturális ciklusoktól kevésbé érintett vagy rendkívül hosszú gazdasági ciklusokat követő iparágak­ban tevékenykedő partnereknek szállítanak be. Az autóipart például tudatosan kerülik. A menedzsment proaktív üzletpo­litikával folyamatosan keresi az új projekteket a növekedés, az európai szintű stratégiai beszállítói pozíció erősítése, kiterjesz­tése érdekében. Szerencsére számos olyan vevője van a cég­nek, amely számára kulcsfontosságúvá vált az általa képviselt technológia és szaktudás. A CNC Rapid bizonyos termékkö­rök esetén integránsan beépült egy-egy megrendelő ellátási láncába. Mindehhez elengedhetetlenül szükséges a megren­delők igényei szerint végzett állandó termékfejlesztés, a k+f tevékenység. A vállalkozás éppen egy nagy volumenű, egye­temi közreműködéssel zajló innovációs projektet készít elő, amely reményei szerint az Irinyi-terv keretein belül kaphat tá­mogatást.

CNC.jpg

A vállalat több mint 8000 m2-es, légkondicionált győri üzemcsarnokában a legkorszerűbb lézeres mérőberendezé­sektől kezdve a 140 CNC-megmunkáló gépig minden rendel­kezésre áll a precíziós munka támogatására. A légkondicionálás a termékek méretpontossága érdekében alapvető követel­mény.

A jelenkori munkaerőpiaci kihívásokra a cég egyrészt munka­szervezetének átalakításán keresztül belső tartalékai felhaszná­lásával reagált. Az elmúlt időszakban saját forrásból végrehajtott béremeléseinek köszönhetően csaknem 40 százalékkal nőtt az átlagos bérszínvonal, amely egyebek mellett már csak az Audi-gyár és az osztrák határ közelsége miatt is szükséges volt.

Partnerként kell kezelni a munkatársakat, joguk van hoz­zá, hogy ne a sajtóból tudják meg a tulajdonosok terveit, ezt egyúttal a társadalmi felelősségvállalásunk (CSR) fontos ele­mének is tekintem – mondja Csoma András. Szintén idetarto­zik, hogy megfelelően gondoskodunk a nálunk és velünk dol­gozó 170 munkavállaló családjának a megélhetéséről, illetve hogy nálunk mindig mindenki megkapja a fizetését az utol­só fillérig – teszi hozzá. Büszkék vagyunk arra, hogy a kollégá­ink hisznek abban, hogy képesek leszünk a pozitív jövőképünk és a fejlődési terveink megvalósítására, a vállalkozásra pedig stabil, hosszú távú, az erőfeszítéseket elismerő munkahely­ként tekintenek. Ennek köszönhetően az elmúlt években az ipari cégeket jellemző nagymértékű fluktuáció a vállalkozás­nál szinte teljesen megszűnt.

A társaság alapító tagja a győri fémes vállalkozók Professzió Klaszter nevű szervezetnek is, amelynek a Győr és környéki vállalatok összefogása, versenyképességük javítása, valamint a szakmai utánpótlás-nevelés a célja.

A vállalkozás gazdálkodásával kapcsolatban az ügy­vezető elmondta, hogy sem a beruházásokra, sem a vevők vételárfizetési határidejének az áthidalására nem vesznek igénybe hitelt, ha lehet, a faktorálást is kerülik. Mindazonál­tal a társaság vevőinek egy része olyan beszállító-finanszíro­zó partnerrel dolgozik, amely szükség esetén megveszi a CNC Rapid vételár-követelését, általában rendkívül kedvező feltéte­lek mellett.

Csoma András szerint a cég most jutott oda, hogy az átvé­tel folyamata lezárult. Ezt a folyamatot keretbe foglalandó, a vállalkozás részvénytársasággá alakul, és 2019. október 1-jétől MetMax Europe Zrt. néven folytatja tevékenységét. Az új már­kanév és az ezzel együtt járó arculatváltás a társaság azon tu­datos stratégiai célkitűzéséhez illeszkedik, hogy az európai és világpiacon versenyképes, jól prezentálható és értékesíthető márkanevet építsenek.

A részvénytársasággá alakulás egyik célja a kulcsmunka­vállalók tulajdonosi érdekeltségének megteremtése lett vol­na, amit azonban a munkavállalói résztulajdonosi programra vonatkozó előírások változása rövid távon kedvezőtlenül érin­tett. Ennek ellenére a társaság keresi a tulajdonosi érdekeltség megteremtésének lehetőségeit.

A tulajdonosok célja egy tőzsdeképes cég felépítése, ezért 2017-ben az elsők között jelentkeztek a BÉT és a Londoni Tőzs­decsoport ELITE programjára. A tőzsdére lépés azonban nem öncél, csak akkor kerül rá sor, ha az értéket teremt a társaság számára. Ugyanez vonatkozik az esetleges akvizíciókra is.

A jövőre nézve a menedzsment fontolgatja az egye­di gyártás erőteljesebb meghonosítását, de ez a tevékeny­ség csak egy másik telephelyen folyhat, hiszen eltérő gyártási kultúrát igényel. Hosszabb távon nagy várakozásokkal tekin­tenek a 3D-s nyomtatás és a részben erre épülő forgácsolási eljárások termelési technológiában való megjelenése elé, rö­vid távon pedig a cégnél zajló automatizálási törekvések kiter­jesztése a legnagyobb innovációs kihívás. A vállalat géppark­jának jelentős hányada bizonyos fokig már eleve automatizált, és néhány robotcellát is beállítottak már a termelésbe – kivá­ló szakembergárdájuknak köszönhetően saját fejlesztésben –, a cél az autonóm gyártási kultúra létrehozása és kiterjesztése. Mint mindig, most is a nehezebben járható, de ígéretesebb utat választották.

CNC.jpg