A Verarbeiten Pausits Kft. tavaly több mint 50 százalékkal, 3,4 milliárd forintra növelte árbevételét, a cég EBITDA-ja pedig 685 millió forint lett a 2017-es 225 millió után. Ez évre már 5 milliárd forintos forgalmat tűztek ki célként, és várhatóan 10 ezer tonna acélt építenek be a termékeikbe. Na de kezdjük az elején a tör­ténetet!

Pausits Imre a 80-as évek legelején gépészmérnökként kereste a kenyerét a mosonmagyaróvári Motimnál, ahol már fiatalon sok­rétű tevékenységet bíztak rá. Ennek ellenére, mivel ott munkált benne az önállóság iránti vágy, 1982-ben társaival együtt meg­alapította acélszerkezeti munkákra szakosodott gmk-ját. Egy év után már annyi munkájuk volt, hogy lehetetlenné vált mindkét fronton helytállni, így 1983 végén búcsút mondtak a Motimnak. Akkor kapták az első hatalmas megrendelést is az ácsi cukorgyár felújításának acélszerkezeti munkáira. Később visszahívták ugyan őket a Motimhoz, de ez nem zárta ki, hogy 1986-ban elvállalják a cég első exportmunkáját. A burgenlandi Bruck an der Leithában (Lajtabruck) kellett a gmk-nak acélszerkezeti munkákat végeznie egy cukorgyár teljes átalakítása során. Egy többemeletes épület­be szereltek be acélpódiumokat, az épületek között pedig silókat helyeztek el szállítószalagokkal. Itt hajtotta végre Pausits úr csapa­ta azt a bravúrt, hogy az ütemterv szerint egy hét alatt elvégez­hető munkát – három acélhíd beépítését az épületek közé – egy nap alatt teljesítették.

A Motim 1991-ig maradt a fő megrendelőjük, akkor azonban kö­zölték Pausitssal, hogy már nincs szükség a munkájukra. A vállal­kozás egyik pillanatról a másikra veszítette el a telephelyét és a fő megrendelőjét. Szerencsére Pausits Imre szinte azonnal meg tud­ta venni a Mosonmagyaróvár vonzáskörzetében található Halá­sziban a helyi tsz korábbi melléküzemágának a telephelyét, és itt működik a cég a mai napig. Ma már persze nem lehet ráismerni a telepre, hiszen folyamatos volt a fejlesztés az elmúlt 28 évben.

Az új telephelyen 1991–96-ban újra megindultak az export-munkák és a hazai rendelések is. Többek között a magyar talál­mányon alapuló Heller–Forgó-féle hűtőtorony egyik 800 tonnás szegmensét gyártották 1993-tól iráni, török és szíriai exportra. A legmerészebb húzás azonban az volt, amikor 2000-ben az akkor már kft.-ként működő vállalkozás elfogadta a Transelektro Hol­ding felkérését, és fővállalkozóként vezette le egy 225 lakásos sop­roni lakópark felépítését. Menet közben aztán a Transelektrótól át­vette a beruházói és az értékesítési feladatokat is, a 2,5 milliárdos beruházási hitellel egyetemben. A 2002-ben befejezett építkezés végül teljes siker lett. A Pausits Kft. tisztes haszon mellett az utolsó fillérig visszafizette a beruházási hitelt is.

Ezt követően újabb fordulatot vett a cég története. „Összehozott bennünket a jó sors a Balatonfüredi Hajógyár akkori tulajdono­sával, a német Sennebogennel, amely darualvázakat rendelt tő­lünk” – mondja Pausits úr az asztalán látható matchbox méretű darumakettre mutatva. A sorozatgyártáshoz azonban nagyobb terület kellett, ezért 2006 végén felhúztak egy újabb 5000 m2-es csarnokot. Kicsivel később a régi és az új csarnok közé egy 2000 m2-es harmadikat is felhúztak. „Már két fal megvolt, nem hagy­hattuk ki a sanszot” – jegyzi meg Pausits Imre. Az építkezés évé­ben a Pausits Kft. 1,6 milliárd forintos forgalmat ért el, 2007-ben a bevételük 2,5 milliárd, 2008-ban pedig 3,5 milliárd forint volt. Az­tán 2009-ben jött a válság, amely 900 millió forintra verte le a cég éves forgalmát. Ebből a mélységből kilenc év alatt küzdötte ma­gát vissza a hárommilliárdos bevételi küszöb fölé, kitartó mun­kával a nyugat-dunántúli acélszerkezet-gyártó. A Sennebogen-megrendelés óta a Pausits alaptevékenysége mit sem változott. Olyan világcégek földmunka-, bánya- és rakodógépeinek, vala­mint dömpereinek az alvázát – alsó és felső kocsiját, a dömpe­rek első és hátsó vázát – gyártja, mint a Terex, a Liebherr, a Cater­pillar és az Atlas.

Pausits.jpg

Az utóbbi évek sikertörténete az ipari hegesztőrobotok be­szerzése és a teljes szervezeti, irányítási struktúra átalakítása volt a Verarbeiten Pausits Kft.-nél. „Ebbe soha nem vágtam volna bele Valér fiam nélkül” – jegyzi meg Pausits Imre.

Pausits Valér ügyvezető-helyettes gépészmérnökként végzett Győrben, később pedig hegesztőmérnöki diplomát is szerzett. Már iskolásként gyakornokoskodott a cégnél, annak minden as­pektusát megismerve. Édesapja javaslatára tevékenységi körön­ként ismerkedett a munkafolyamatokkal. Dolgozott a vágógép­nél, a hegesztőműhelyben, a lakatos- és a karbantartó előkészítő részlegen is. Szerepe sorsszerű, és saját bevallása szerint sosem tervezett mást. 2010 óta dolgozik hivatalosan is a családi vállalko­zásban. Nagy ambíciókkal, egyedi látásmóddal, szűnni nem aka­ró kitartással kezdett hozzá a cég működésének átszervezéséhez és egy új szintre emeléséhez. „Mindig találok valami fejleszteniva­lót, és sok mindent megváltoztattam – mondja. – A pályázatot 2016-ban adtuk be, és 2017 óta dolgozunk a hegesztőrobotokkal. A cég ezzel a korszerűsítéssel kiküszöbölte az évek óta problémát okozó kapacitáshiányt, hiszen a hegesztés jelentette mindig is a szűk keresztmetszetet. Ma már tisztán látszik, hogy a jövőnk zálo­gát a hatékony, kiváló minőséget előállítani képes, rugalmas ro­bottechnológia és a fémiparban hagyományosan nagy szakmai tudású emberi munkaerő egyedi kombinációja adja majd. Jelenlegi fejlesztéseink fő irányát az egyre automatizáltabb technológi­ák alkalmazása és a működtetésükhöz elengedhetetlen informa­tikai rendszerek kiépítése, ezzel a robot-robot és az ember-robot kapcsolat elmélyítése, egyre szélesebb körű alkalmazása adja.”

Tervben is van, hogy a meglévő robotok mellé vennének is még, holott nem gyerekjáték kigazdálkodni egy ilyen 500 ezer eurós masinát. Ugyanakkor az utóbbi két év ugrásszerű növeke­dése nem valósult volna meg az okostechnológiák és az ezekhez szükséges szemléletváltozás, szerkezetátalakítás nélkül.

Ezt a tervet segíti a kft. csatlakozása az Innovációs és Technoló­giai Minisztérium által gondozott Ipar 4.0 programhoz, a kor­mány Magyar multi programjához, valamint a Budapesti Érték­tőzsde ELITE Programjához is. Jelenleg egy kétmilliárd forintos újabb gépberuházás előtt állnak, sőt beindítanák az alkatrészgyártást is. Tapasztalatból tudják ugyanis, hogy híján van a piac a megbízható beszállítóknak. A vállalat mindezzel párhuza­mosan egy cégfelvásárlási projektet is elindított, már a bankok előtt van az akvizíció terve. Ha az elképzeléseik megvalósulnak, néhány éven belül 10 milliárd forint fölé emelkedhet a társaság forgalma, és több mint 200 munkavállaló végzi majd a mun­kát a Pausitsnál.

A cég tevékenységének eredményeként az osztrák határ közelében fellendült a nehézipar. Sok embernek adnak mun­kát a régióban, és egyre több szakember áramlik hozzájuk az ország távolabbi vidékeiről is, köszönhetően a kedvező mun­kakörülményeknek, a kimagasló béreknek és a kiszámítha­tó életpályamodelljüknek. Sok mindent elárul a tulajdonos és fia szemléletéről, hogy a nagy nyári melegben a védőital mel­lé gyakran kerül hűtött dinnye vagy hűsítő fagylalt a dolgozók asztalára a szünetekben. Mindemellett természetesnek veszik, hogy a szűkebb közösségükben ott segítenek, ahol tudnak, le­gyen az egy fémkerítés a Halászi Óvoda épülete köré, vagy bár­milyen más fémszerkezeti munka a község területén.

Pausits.jpg