Kevés magyar innovációval foglalkozik a Reuters videoriportban, de a SmartVine yardnak ez is összejött. A vevők azonban így sem csöngetnek be maguktól, keményen meg kell érte dolgozni. A bortermelésben óriási a verseny, ezért nagy segítség a költségek csökkentését, a termésátlag, illetve a minőség növelését lehetővé tevő rendszer a Quantislabs Kft.-től. A szőlőkben kihelyezett meteorológiai állomások adatai és az előrejelzések alapján szoftverük megmondja a gazdálkodóknak, hogy mikor érdemes permetezniük. Ez így egyszerűen hangzik, de ehhez rengeteg kihívást kellett a 35 éves Árendás Csabának megoldania. A hardver fejlesztése hat éve folyamatosan zajlik, és az időjárási viszonyoknak ellenálló, megfelelő áramellátású, a világ minden pontján internetes kommunikációra képes műszert nem csak megtervezni nehéz. A gyártás folyamatos megoldása mellett arra is megoldást kellett találni, hogyan lehet egy akár Chilébe telepített eszköz szervizelését megoldani. Ugyanilyen komoly kihívás volt, hogyan találják meg a megfelelő értékesítő partnereket, hogyan ismertessék meg a világ bortermelő országaiban a gazdálkodókat a fejlesztéssel.

Egy startup életében a legnehezebb kérdés Árendás Csaba ügyvezető szerint az, hogy mire koncentrálja a szűkös erőforrásait. Nekik a hardver- és szoftverfejlesztés a legfontosabb, egy csúcsminőségű termékkel lehet a legnagyobb sikert elérni. A cég finanszírozását eddig pályázati forrásokból és a nyereségből oldották meg. Egyelőre itthon nem találtak olyan szakmai befektetőt, tőkealapot, amelynél látták volna a megfelelő tudást, ezért inkább magánbefektetőkkel működnek együtt. Céljuk, hogy a mezőgazdaság digitalizációjában globális szereplővé váljanak. Már dolgoznak azon, hogy szinte minden növényhez és klímához adaptálni lehessen hardverüket és szoftverüket.