„A vállalat sorsát Budapesten 1971–72-ben sikeresen el­végzett, a világon egyedülálló patkánymentesítése határozta meg, amelyet a mentesség fenntartása követett évtizedekig” – mondja a Bábolna Bio Kft. ügyvezető igazgatója. Dr. Bajo­mi Dániel 46 esztendeje, 1973-ban kezdett dolgozni a társa­ság jogelődjénél, ahová a Fővárosi Köjáltól igazolt. A cégvezető emlékeztet arra, hogy a Bábolnán meghonosított kártevőir­tó technológia a német Bayer cégé volt, amely a késztermé­ket 1970-ig exportálta. Onnantól már koncentrátumot hoztak, amelyet Bábolnán hígítottak, ez volt az irtószergyártás kezdete. A vállalat 1990-ben a Bábolna Rt.-vel közös értékesítés helyett saját kézbe vette a termékeladást.

Az igények nyomán hamarosan piacra kerültek a lakossági célra kialakított árucikkek is, már többféle hatóanyaggal, néhány évig a Phylaxiával együttműködésben, aztán nélküle. „Létrehoztunk egy saját értékesítési csapatot; a Skála-Cooppal működtünk együtt országos lefedettséggel, ami elég sikeres volt” – em­lékszik vissza a szakember. A társaság tehát a sajáttermék-fej­lesztést is elindította, s a jellemzően royaltymegállapodásokon nyugvó külföldi licencek és márkanevek helyett a 90-es évek elejétől már saját márkaneveket használnak.

A privatizáció során a menedzsment a dolgozókkal együtt több lépésben kivásárolta az állami tulajdont. Az országban az elsők között, 1991-ben elindított MRP programot az állami va­gyonvesztés miatt leállították. Ezután egy reorganizációs pro­jekt keretében államilag támogatott hitelt vettek fel, és egy­harmadnyi üzletrészhez jutottak. 1992-ben pedig megalakult a kft., amelyben 1993-ban egy kártevőirtással foglalkozó francia cég további 33 százalék tulajdonrészt vásárolt az államtól, majd 2000-ben tőkeemeléssel kombinálva további 33 százalékot ve­tek tőle. Nagyon eredményesen tudtak együttműködni és fej­leszteni is a francia társasággal. Utóbbit később egy csak szol­gáltatással foglalkozó dán vállalat vette meg, de a gyártást is végző Bábolna Bio nem illett bele a profiljába, és el akarta adni a részét. Újabb külföldi birtokost nem szerettek volna a kisebb­ségi magyar tulajdonosok, ezért 2003-ban egy 3 millió eurós banki hitellel ők vették meg a többségi tulajdont. A cég teljes magyar birtokba kerülése a kamatokkal együtt végül körülbe­lül 4,5 millió euróba került.

Babolna.jpg

Az önállóság persze nemcsak kötelezettségekkel járt, hanem az innovációk terén is újabb lehetőségeket adott. „Olyan irányba tudtuk fejleszteni a céget, amelyet szerettünk volna, és most is szeretünk” – mondja az ügyvezető. A szolgáltatóknál és az irtó­szergyártóknál ritka, inkább nagy vegyipari társaságoknál elő­forduló hatóanyag-szintetizálási tevékenység mellett a Bábol­nán és Budapesten több laboratóriummal rendelkező vállalat ma már több mint kétszázféle terméket állít elő. A rágcsálóirtó szerek mellett rovarirtókat is. A menedzsment filozófiája, hogy a keletkező eredményt fejlesztésre, törzskönyvezésre fordítja, mégpedig annak érdekében, hogy az árut Magyarországon, az Európai Unióban, de a világ más részein is piacra tudják vinni, il­letve hosszú távon is a piacon tudják tartani. Külföldön először a szolgáltatással kezdték, már a 70-es években, például Szlováki­ában. A 80-as évek elején Algériába is betették a lábukat a rág­csálóirtó szerek Németországba és Svédországba irányuló kivi­tele mellett. Ma már ötven országba exportálnak.

Mivel az évek során a cég palettáján a szolgáltatás aránya csak mérsékelten növekedett, ezt a tevékenységet hat esztendeje egy erre alapított külön társaság, a Bábolna Bio Kártevőirtó Szol­gáltató Kft. végzi. Szlovákiában már húsz éve létrehozták saját, az országban a legjelentősebb irtószer-forgalmazó és szolgál­tató vállalatukat. A minicsoport összesített árbevétele 2018-ban 5,5 milliárd forint volt az előző évi 4,3 milliárd után. A legutób­bi fővárosi tenderen alulmaradtak, ez 220 millió forint kiesést je­lent évente. „Nézőpont kérdése, hogy ez a 47 esztendeje vég­zett alapvető szakmai tevékenység a cég életében mennyire meghatározó. Szakmai, presztízsszempontból az, a forgalom­hoz viszonyítva azonban nem” – fejti ki a szakember.

A magyar piac meghatározó szereplőjének számító Bá­bolna Bio Kft.-hez kötődik a rágcsálóirtó szerek több mint 60 százaléka. A társaságnál óriási szakmai tudás halmozódott fel a kutatás-fejlesztési tevékenységüknek köszönhetően. Több sa­ját, az EU-ban engedélyeztetett hatóanyaguk van, termékeik ér­tékesítésére pedig csaknem húsz uniós tagállamban szereztek engedélyt. Csaknem hatvan további engedélykérelmüket már elfogadták, további nyolcvan jóváhagyás pedig folyamatban van. Pár éve létrehoztak több új szabadalmaztatott különleges rágcsálóirtószer-formulációt, rövidesen várható a forgalmazá­suk. A speciális csomagolással a laikus felhasználók is biztonsá­gosan használhatják e termékeket.

Mivel a jövő a környezetkímélő szereké, ma már a vállalat má­sodik legjelentősebb tevékenysége a rovarfejlődést gátló ké­szítmények gyártása és forgalmazása. Az S-metoprén a cég el­fogadott európai hatóanyaga. Több millió eurót fordítottak a kifejlesztésére, arra, hogy mind a beltéri, mind a kültéri használat terén hatásos legyen a lárvák ellen. Ez a szer növényvédő ható­anyagként is alkalmazható. Ilyen irányú hasznosítás már létezik Ausztráliában, s várhatóan Európában és az Egyesült Államok­ban is megjelenik.

Babolna.jpg