Bő három éve egyetemisták hobbiprojektjéből éppen csak kinőtt cég volt a Tresorit, ma viszont már egy svájci adminisztratív központtal működő, 57 fős, világszerte több mint 100 ezer felhasználót és 10 ezernél is több vállalati ügyfelet kiszolgáló szoftvervállalat. Megoldásával szuperbiztos titkosítással lehet távoli szervereken tárolni bármilyen fájlt. „Két befektetési körben 4,7 millió eurónyi tőkét kaptunk az Euroventures vezette csoporttól, de azért a nagy konkurensekhez képest nem ugyanonnan indulunk” – mondja az egyik alapító, a még mindig csak 27 esztendős Szilágyi György, aki ma már egy több mint 30 szoftvermérnökből álló csapatot koordinál.

Fő konkurensük a Dropbox és a Box. Mivel tűnnek ki e két erős globális játékos és a tucatnyi hasonló nemzetközi megoldás közül? A biztonsággal. A felhasználó adatait csak a nála lévő úgynevezett mesterkulcs teszi láthatóvá. Ha ez elvész, nincs visszaút, mert e nélkül a Tresorit is csak egy értelmezhetetlen információhalmazt lát. Kizárólag a vállalati verzióban van lehetőség arra, hogy az ügyfél által megbízott személy visszaszerezzen eltűnt adatokat. Lassan két éve e – nagy vásárlóerőt jelentő – szegmens felé fordultak, és ma már szinte minden erőforrást erre koncentrálnak. Közben azért továbbra is elérhető a mezei felhasználók számára a világ leginkább felhasználóbarát titkosított fájltároló rendszere, amelynek immár a harmadik generációjánál tartanak.

Mivel a bevétel több mint kétharmada svájci, amerikai, német és brit vevőktől származik, nagy része nem a hazai, hanem a svájci cégnél jelenik meg. Mértéke egyelőre üzleti titok, hozzávetőleg néhány millió euró. A cash flow szinten stabil működés megalapoz egy harmadik fókuszterületet is. Különleges titkosító algoritmusukat ugyanis egyfajta kiszervezett szolgáltatásként kínálják. Bostonban és New Yorkban már több – például egészségügyi, pénzintézeti és jogi területen működő – kkv érdeklődik e megoldás iránt.