A tőkepiac fejlesztésért járó díjat Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. volt vezérigazgatója kapta. A díjat Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke adta át. Az idei évben új kategóriaként bekerültek az év külföldi kötvénykibocsátóját (Bank of China), valamint az év jelzáloglevél kibocsátóját (OTP Jelzálogbank Zrt.) megillető kitüntetések is.

Az év részvénykibocsátója kategória idén kifejezetten a BÉT Xtend piacon elért eredményeket honorálta (Megakrán Nyrt.), illetve díjat kapott az év alaptőkeemelése (Konzum Nyrt.) is. A befektetői tudatosság építéséért legaktívabb szerepet vállaló személyre bárki megtehette ajánlását, az év hazairészvény-kereskedési platformjára (KBC Equitas) pedig a BÉT honlapján, előzetes regisztrációt követően lehetett szavazni, összesen 991 voks érkezett.

A BÉT Legek 2018 díjazottai

  1. A hazai tőkepiac fejlesztéséért: Christopher Mattheisen, Magyar Telekom Nyrt.

  2. Az év legnagyobb forgalmú részvénykereskedő cége: 1. Concorde Értékpapír Zrt., 2. Wood & Co, 3. Erste Befektetési Zrt.

  3. Az év legnagyobb forgalmú határidős BUX index-kereskedő cége: Erste Befektetési Zrt.

  4. Az év legnagyobb forgalmú határidős részvénykereskedő cége: Erste Befektetési Zrt.

  5. Az év legnagyobb forgalmú határidős devizakereskedő cége: Raiffeisen Bank Zrt.

  6. Az év legnagyobb forgalmat elért részvénykibocsátója: OTP Bank Nyrt.

  7. Az év alaptőkeemelése: Konzum Nyrt.

  8. Az év részvénykibocsátója az Xtend piacon: Megakrán Nyrt.

  9. Az év kötvénykibocsátója: Magyar Fejlesztési Bank Zrt.

  10. Az év külföldi kötvénykibocsátója: Bank of China

  11. Az év jelzáloglevél kibocsátója: OTP Jelzálogbank Zrt.

  12. Az év adatszolgáltatója: RND Solutions Zrt.

  13. Az év befektetési szolgáltatója: OTP Bank Nyrt.

  14. Kibocsátói transzparencia díj: MOL Nyrt.

  15. Kibocsátói transzparencia mid-cap különdíj: ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.

  16. Az év hazairészvény-kereskedési platformja: KBC Equitas

  17. Befektetői tudatosság terjesztéséért: Sütő Ágnes, Magyar Bankszövetség

  18. A legjobb befektetői kapcsolattartó: Réthy Róbert, MOL Nyrt.

 

A BÉT Legek díjakról
A Budapesti Értéktőzsde közel húsz éve minden évben megrendezi a hazai tőkepiac legkiemelkedőbb éves teljesítményeit díjazó eseményét, a BÉT Legeket. A díjak odaítéléséről a Tőzsdei Tanácsadó Testület tagjaiból álló szakmai zsűri dönt. A legtöbb kategóriában kvantitatív módszertan (például forgalmi adatok) alapján lesz eredmény és kerülnek díjazásra a legjobbak. Az év hazairészvény-kereskedési platformja és a befektetői tudatosság építése kategóriáknál a beérkezett pályázatok, valamint - előbbi esetében - a felhasználók értékelése alapján állapítják meg a győzteseket.

A BÉT Legek rendezvényről
A Budapesti Értéktőzsde egyik kiemelt rendezvénye a BÉT Legek díjátadó, ahol több kategóriában jutalmazza a tőzsde az előző év kiemelkedő teljesítményeit. Az évindító januári BÉT Legek díjak átadásával a BÉT értékeli az előző évet és ünnepélyes keretek között elindítja a következőt.