Tovább menetel a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, így a mai kereskedés során megdöntötte 2007. július 23-i rekordját (30 118) és 30 353 ponton zárt. A csúcsdöntésben sok tényező, így a jó egyedi részvénysztorik, a nemzetközi likviditásbőség, Magyarország gazdasági teljesítményének javulása, valamint az ezzel járó felminősítések egyaránt szerepet játszottak.

Kilenc évvel ezelőtti csúcsáról a BUX index 2007-ben, a hitelválság előszelének hatására kezdett csökkenni, majd a 2008-ban kirobbant gazdasági válság miatt értékének csaknem 70 százalékát elveszítve 2009. március 12-én 9461 ponton érte el mélypontját. Az óriási esést követően a BUX index innen 2010 áprilisára 25 ezer pont magasságába korrigált, majd közel 5 évig 15-25 ezer pont között mozgott. A máig tartó rali 15 756 pontról indult 2015 elején, és a másfél éves emelkedő trend során az index értéke majdnem megduplázódott. Az emelkedésből a vezető részvények változó mértékben vették ki részüket: a Richter még októberben beállította a történelmi csúcsát (6 049), 2015 eleje óta 69 százalékkal emelkedett az árfolyama, miközben a MOL 63, a Magyar Telekom 39 és az OTP részvényeinek árfolyama 106 százalékkal került feljebb.

A BUX záróértékeinek alakulása az elmúlt 20 évben
(1996.11.06. - 2016.11.07.)

bux-csucs-bet