Bankmonitor_SBT_9940_5.jpg

Sándorfi Balázs ügyvezető, Huszár István operatív igazgató

Komoly szakmai háttérrel érkezett Sándorfi Balázs, a Bankmonitor közgazdász végzettségű alapító-ügyvezetője: a Portfolio.hu társalapítójaként tíz évet dolgozott a gazdasági híroldal tartalmi csapatának és a koncepciójának fejlesztésén, és pár évet bankoknál is dolgozott. Elmondása szerint a Bankmonitor egyfajta hobbiprojektnek indult 2011-ben, és alapvetően nem is hitel, hanem megtakarítási termékek összehasonlításával kezdtek, majd 2013 elején vonták be az első körös kockázati tőkefinanszírozást az erősen fejlesztésigényes területre.

Nem várta őket a piac tárt karokkal – időbe telt, amíg a bankok elfogadták, hogyan működik egy ilyen új típusú közvetítői modell. „Az egyik első üzleti beszélgetésen egy nagybank lakossági szegmens vezetője mondta, hogy amíg az ügyfélnek be kell menni a bankfiókba, egy forintot sem hajlandó fizetni a Bankmonitornak. Ma ugyanez a bank több 100 millió forintot fizet évente” – mesélte Sándorfi Balázs. Aztán a bankok is rájöttek, hogy a Bankmonitoron keresztül célzottan tudják elérni a potenciális ügyfeleket, sokkal hatékonyabban, mint például egy televíziós hirdetéssel.

De a külső környezet sem kényeztette el őket. „Nem volt az elmúlt öt évben, amikor ne lett volna olyan piaci turbulencia, amire nem kellett volna üzleti modellváltoztatással válaszolnunk – ez nem csak a válsággal függ össze, az ügyfeleknek is megváltoztak a bankolási, pénzügyi igényei, amire rugalmasan, gyorsan kell reagálni” – mondta Huszár István, a Bankmonitor operatív igazgatója. Végül 2017-ben vált nyereségessé a cég, és az azóta eltelt öt évben tizenegyszeresére növelték az árbevételüket a komoly ellenszél – a pandémia, gazdasági válság, emelkedő energiaárak, háború – ellenére.

Küldetésük, hogy az ügyfelek számára ingyenes szolgáltatással egy prudens termékösszehasonlítást és iránytűt, edukációt nyújtsanak a pénzügyeikben. A jelzáloghitelek, személyi kölcsönök, babaváró hitelek, bankszámlák és újabban már a biztosítások összehasonlításának végén pedig rábízzák, hogyan szeretné végigvinni a folyamatot – egyes esetekben lehet teljesen digitálisan is, de ez az ügyfél választása, aki maradhat a manuális, papíralapú, tanácsadó által támogatott szerződéskötésnél is. Országszerte több száz tanácsadóval dolgoznak, akik a Bankmonitor IT eszközei segítségével bemutatják az ügyfelek egyéni igényeihez melyik a legmegfelelőbb termék a piacon.

Kívülről nem látszik, de a saját, házon belüli fejlesztéseikkel komoly informatikai támogatást is nyújtanak a bankoknak – büszkék arra, hogy jelzáloghitel közvetítésben a piac nagy része már az ő technológiájukat használja. „Folyamatosan olyan megoldásokon dolgozunk, amelyeket a bankok maguknak vagy soha nem fejlesztettek volna le, vagy csak sokkal lassabban” – mondta Huszár István. A bankok IT-rendszerei általában nehezen skálázhatók felfelé, kötik őket a szabályzói előírások is, ezért is használják a Bankmonitor – a jegybank, mint felügyeleti szerv által auditált – platformjait például a hiteldöntések előkészítésére.

Bankmonitor funfact.jpg

Máig emlékezetes, nagy sokk volt számukra, amikor 2018. október 16-án a kormány bejelentette, hogy csaknem azonnali hatállyal megszűnik a lakástakarékpénztárak állami támogatása. A hírre az összes lakástakarék szolgáltató IT rendszere leállt egy ponton vagy lefagyott, a Bankmonitornál azonban négy óra alatt fejlesztettek egy felületet, ahol az ügyfél el tudta kezdeni a lakástakarék igénylését úgy, hogy a tanácsadóknak már csak nyomtatni és aláírni kellett a dokumentumokat. Pár óra alatt nőtt a korábbi százszorosára a kereslet, milliárdos nagyságrendű pénzeket mozgattak meg a fennmaradó 1,5 napban, a jogszabály hatálybelépéséig.

Ehhez természetesen fejlett és skálázható informatikai rendszer és szakmai felkészültség kellett – a Bankmonitor rendszerei a kritikus pillanatban már egy ideje az Amazon felhőjében voltak.

Finanszírozást első körben, még az induláskor, az Euroventures kockázati tőkebefektető Jeremie-alapjától kaptak, amellyel egészen 2021-ig működtek együtt. Pár év után váltak nyereségessé, és bár eleinte még vékony volt a profit, a mostani növekvő világpiaci kamatszintek és szigorodó pénzpolitika világába már erős pénzügyi háttérrel, növekedéssel, profitabilitással és készpénztartalékkal kanyarodnak be. 2021- ben a Hiventurest választották új kockázati tőkebefektető partnernek, az alap által kínált rugalmasság miatt.

Bár az elmúlt évben is csaknem duplázták árbevételüket, ezalatt mégis leginkább befelé, a szervezeti struktúra átalakítására koncentráltak, ami még mindig folyamatban van. Ha ezt lezárják, akkor tájékozódnak a további, akár nemzetközi növekedési lehetőségekről, ahol akár más cégek felvásárlását sem tartják kizártnak. „Semmilyen növekedési alternatívát nem szeretnénk elvetni, és ha kiválasztottuk merre tovább, akkor ehhez igazítjuk a finanszírozási formát” – mondta erről Sándorfi Balázs.

A jelenleg mintegy hetven munkavállalót foglalkoztató Bankmonitor egy középvállalati átalakulási ponton van, ahol a szervezeti működés, a csapat és a hatékonyság kérdése került előtérbe. A kollégák nem csak bankoktól érkeznek, van náluk banki kockázatkezelő mellett például termékfejlesztő és adattudós is. A fluktuáció alacsony, éves szinten öt százalék alatt marad, ami nagyon jó arány a Bankmonitor eléggé kitett piaci pozíciójában. „A filozófiánk, hogy nem akarjuk jobban tudni. Arra kifejezetten büszke vagyok, hogy minden kolléga valamiben jobb, mint én – enélkül nem is tudnánk fejlődni” – mondta Sándorfi Balázs.

„Minket a jövő drive-ol, ez hajt előre” – vallja az alapító-ügyvezető, amikor a hosszabb távú tervekre terelődik a szó. Optimisták, hiszen minden jel arra mutat, hogy jó irányba indultak el. A szabályozói törekvések is azt támogatják, hogy az ügyfelek egyre gyorsabban, költséghatékonyabban és transzparensebben tudjanak pénzügyi termékekhez jutni. A banki oldalon a digitalizáció, az ügyféloldalon az összehasonlítási trend, mind online felületen zajlik, itt keletkezik a kereslet – és ők is ott vannak.

Bankmonitor.jpg