„A munkatársak jönnek, megölelnek és mutatják az új konyhabútorukat a telefonjukon” – demonstrálja a munkahelyi lég-kört Gaál Péter, a Lenergy Magyarország Kft. ügyvezetője, aki hét évvel ezelőtt hajszál híján Finnországba költözött. A szak-mája iránti szeretete, a vállalkozó kedve és a hazaszeretete győzött, amikor úgy döntött, itthon marad, és 2012 januárjában hat barátjával létrehozza a ma már 3,5 milliárd forint árbevételű Lenergy Magyarország Kft.-t. Az akkor kilenc fővel elindult ipariklíma- és légtechnikai, energetikai vállalkozásban ma 54-en dolgoznak.

Gaál Péter 2002-ben végzett épületgépész és fizika szakon Pécsett. Ezt követően egyetlen munkahelye volt a Lenergy előtt, ahol szükségszerűvé vált számára a váltás. Két hétre Finnországba ment: az ottani klímapiacon való érvényesülés lehetőségeit vizsgálta, és annyira beleszeretett az országba, hogy ott akart letelepedni. Végül a finn piac helyett a Lennox vezetősége kereste meg Gaál Pétert. A formálódó céghez az elhatározás létre-jött, így a tulajdonostársak minden mozdítható értéküket pénzzé tették, hogy meglegyen az alapításhoz szükséges tőke.

lenergy-infograf

A vállalat indulásának a körülményeire és a nehézségek-re rákérdezve Gaál Péter azt mondja: az első három-négy évben mindent visszaforgattak a társaságba. „Nem biztos, hogy újra tudnám csinálni, olyan nehéz idők voltak, de összességében egyszer sem bántam meg” – emlékszik vissza. „A piac a válság után nem nagyon akart beindulni. Nagyjából 2016-tól érzékeljük a változást, a mi dinamikusabb növekedésünk is ehhez az időszakhoz köthető” – fogalmazott. Az alapító-tulajdonosok víziója, miszerint a területükön teljeskörűen szolgáltassanak, lényegében mára megvalósult. Leányvállalataikon keresztül többféle megoldást kínálnak a légtechnika és az energetika szegmensében. A környező országok közül Szlovákiában már évek óta jelen vannak, s az idén elindul a munka Ausztriában is. A következő három-öt esztendőben sem ülnének a babérjaikon: a magyar vállalatot szeretnék tovább erősíteni, s a szlovák képviselet stabil működése mellett az ősszel elinduló osztrák leányt tennék rentábilissá.

A csoport kisebb cégei százmilliós nagyságrendben a portfólió kiegészítéseként beszerzéssel, kapcsolódó kivitelezéssel foglalkoznak, köztük a nemrég csatlakozott Green Energy Kft. Nem-régiben például helikopterrel emeltek be egy gépet az egyik magyarországi bevásárlóközpont áruházába. Egy másik beruházásuk felépítése pedig egy teljesen „zöld” megoldás, egy geotermikus kút üzembe helyezése volt, de szintén telepítettek be-rendezéseket bevásárlóközpontokba, étteremhálózatokba és sportáruházláncokba is. Bár a Lennox és DECSA termékek kizárólagos forgalmazói, országos, márkafüggetlen szervizhálózatuk van. Az egész országot lefedik: Budapesten kívül vannak telephelyeik például Pécsen és Szegeden, Szabadbattyánban (lásd az infografikát). A tervezés, értékesítés és az ehhez tartozó igény szerinti kivitelezés után a gépek karbantartását, javítását, energiamegtakarítási célú utólagos átalakítását is elvégzik. Minden pályázati támogatás elnyerésére irányuló kezdeményezésben teljeskörűen részt tudnak venni.

Az 51 százalékos tulajdonrésszel bíró Gaál Péter azt mondja, az egymás iránti tisztelet és szeretet vezérli a céget – nem igazán jellemzők az alá-fölé rendeltségi viszonyok. „Van, hogy a hétvégéket is együtt töltjük, és gyakran járunk közösen pihenni” – árulja el. A vállalatvezető szavait az is alátámasztja, hogy a munkatársakat cégtulajdonnal is jutalmazzák. A fluktuációról szólva azt mondta: a társaságtól összesen négyen mentek el, közülük ketten már vissza is jöttek – külföldről. „Arra jöttem rá, hogy céget érzelmek nélkül működtetni lehetetlen. Úgy kell bánni a munkavállalókkal, hogy bár nincsenek határok, mégse menjenek el” – mondja.

Arra a kérdésünkre, hogy vajon bánt-e meg valamit, a szakember azt mondja: semmit. „Hibáztunk, persze, de ezek nélkül most nem tartanánk itt. Kudarcok kellenek ahhoz, hogy a következő lépésnél jobban dönts és sikeres legyél” – vallja a 39 éves vállalkozó, aki 2014-ben bekerült a Példakép Alapítvány ötven fiatal magyar vállalkozója közé. Szerinte mindennek megvolt az oka, és büszke rá, hogy ösztönből, tudatosan tudtak és tudnak helyesen cselekedni, mind a munkatársakkal, mind a partnerekkel. Sosem tanultak sem vezetést, sem menedzsmentet, munkatársaikkal mégis elérték, hogy itt mindenki belead apait-anyait. „Az első néhány évben, főleg 2013-ban, 25-30 fős létszámnál, félmilliárdos árbevételnél, százmillió körüli veszteségnél észnél kellett lenni, hogy ne szálljunk el” – fogalmazott. Végül egy saját speciális árnyékolóra bejegyzett szabadalom is hozzájárult a gyors fejlődéshez. Ezt nagy mennyiségben tudták értékesíteni, így gyorsabb ütemben faraghatták le a hiányt. Az eszköz segítségével berendezéseik működése magas külső hőmérséklet mellett is biztosítható.

Különlegességüket abban látja az ügyvezető, hogy a partnerigényekre, amilyen hamar csak lehet, reagálnak, így a szerviztevékenységük az országban az egyik legjobb. A két hasonló profilú konkurens céggel szemben ezt tartják a legerősebb versenyelőnyüknek.

A társaság pénzügyeiben konzervatív felfogású: mindig van egy határ, amely alá nem engedik a kasszát. „Igyekszünk egyébként mindenben rugalmas hozzáállást tanúsítani. Ha a megrendelő azt mondja, csak fél év múlva tud fizetni, megoldjuk, csak beszéljünk róla előre. Ezen túlmenően igyekszünk hosszú távú be-fektetésekben gondolkodni” – meséli Gaál Péter.

A cég számára fontos a társadalmi szerepvállalás: évről évre támogatják nemzeti parkjainkat a Varázslatos Magyarország fotópályázattal. A legjobb képekből a Magyar Természettudományi Múzeumban kiállítást is rendeznek, és az alapítvány minden évben könyvet ad ki, ami Magyar Termék Nagydíjat is nyert.

Lenergy.PNG