Pénzügyi eredmények

Az éves rendes közgyűlés keretében Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója ismertette a 2021-es üzleti év pénzügyi eredményeit. A társaság bevételei 2020-hoz képest mintegy 5 százalékot emelkedve 3,46 milliárd forintra nőttek, az adózott eredmény pedig a 2020-as érték közel ötszörösére, 586 millió forintra emelkedett. Az EBITDA 982 millió forintot tett ki 2021-ben, amely szintén jelentős, közel 15 százalékos növekedést jelent a 2020-as évhez viszonyítva.

A közgyűlés egyúttal elfogadta a 2021. üzleti évre vonatkozó igazgatósági, felügyelő bizottsági és könyvvizsgálói jelentéseket, illetve az osztalékfizetésről is határozott, amelynek nyomán a társaság az adózott eredmény 503,45 millió forintnyi részét kifizeti a részvényesek számára, részvényenkénti 93 forintos összegben.

A 2021-es év mérföldkövei

A közgyűlésen a 2021-es év tőkepiaci aktivitása, mérföldkövei szintén bemutatásra kerültek. Ugyan a pandémia gazdasági hatásai Magyarországot sem kerülték el, a 2021-es év a járvány előtti szintek újbóli eléréséről, esetenként túlszárnyalásáról szólt. A BÉT legfőbb mutatója, a BUX index, sorozatos rekorddöntések mentén végül kimagasló értékkel, 50 721 ponton zárta a tavalyi évet, amely 2020-hoz képest közel 20,6, a járvány előtti utolsó évhez, 2019-hez képest 10,6 százalékos növekedést jelent. Az összesített részvényforgalom, tartva a 2020-as szintet, 2021-ben is meghaladta a 3 ezer milliárd forintot.

A kibocsátók körében is jelentős mérföldköveket hozott az év – ezek közül kiemelendő az AutoWallis 10 milliárd forint összértékű nyilvános részvénykibocsátása, a részvénybevezetések, amelyek nyomán a Standard kategória az Eprolius Ingatlan, míg a BÉT Xtend az OXO Technologies Holding, a NAP és a Polyduct részvényeivel bővült, valamint a szintlépések, amelyek során az AKKO Invest a Prémium kategóriába, a Megakrán pedig, első társaságként a BÉT Xtend piacról, a Standard kategóriába lépett fel. A BÉT kötvénypiaca, a BÉT Xbond is jelentős növekedést ért el, a platform az év végével immár 66 kibocsátót számlált, több mint 1 618 milliárd forintos össznévértékkel.

Tovább gyarapodtak 2021-ben a BÉT középvállalati szolgáltatáspalettájának részét képező kezdeményezések is – a BÉT50 közösség a hatodik kiadvánnyal immár közel 300 tagot számlál, az ELITE Program összlétszáma a 2021-ben csatlakozott 13 társasággal a régióban egyedülálló módon a 60-at is megközelíti, a tőzsdére lépést elősegítő Mentor Programot pedig 6 újabb társaság vette igénybe az év során. Emellett folytatódott az Értéktőzsde zártkörű tranzakciók létrejöttét támogató sorozata, a BÉT Xmatch is.

Patai Mihály a tőzsde igazgatóságának az elnöke a BÉT tőzsdei bevezetésének státuszáról is tájékoztatta a részvényeseket. Elmondta, a tőzsdére lépés, mint a BÉT aktuális stratégiájának kiemelt törekvése, továbbra is prioritást élvez a társaság céljai között, ugyanakkor az orosz-ukrán háború közvetett gazdasági hatásaira való tekintettel a kibocsátás átütemezése mellett született döntés.

További határozatok

A napirendi pontok között szerepelt továbbá a társaság székhelyének módosításával, illetve a társaság könyvvizsgálójának kijelölésével kapcsolatos döntés – előbbi pont esetében a részvényesek jóváhagyólag határoztak, a könyvvizsgálati feladatok ellátását pedig a közgyűlés döntése alapján a 2022-2024. közötti időszakban a Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. végezheti. A könyvvizsgálatért felelős személy ennek mentén Horváth Tamás lesz.

Az elmúlt évek komoly próbatételek elé állították a globális és a hazai gazdaságot, azonban úgy gondolom, sikeresen vettük az akadályokat. Továbbra is a növekedés áll a középpontban a Budapesti Értéktőzsdénél, amelyet a 2021-es eredmények is tükröznek. Munkánk során a továbbiakban is a tavaly elfogadott, felülvizsgált stratégia megvalósítására törekszünk, legyen szó a BÉT tőzsdei bevezetésének megvalósításáról, a tőkepiaci ökoszisztéma fejlesztéséről, a tőzsde gazdaságban betöltött szerepének növeléséről, a regionális együttműködések ambicionálásáról, vagy az informatikai infrastruktúra fejlesztéséről”

– tette hozzá Patai Mihály a Budapesti Értéktőzsde elnöke.