Az első nyertes

A pályázaton azok a cégek lehetnek sikeresek, amelyek amellett, hogy teljes mértékben elkötelezettek a transzparens működés irányában, gyors növekedési potenciállal is rendelkeznek. A pályázatokat elbíráló BÉT-nél ez utóbbi kritérium is nagy súllyal esik latban. A Megakrán Zrt., mely szegmensében egyedülálló megoldásokat és technológiai eszközöket felvonultató cég, nem véletlenül a piac egyik vezető szereplője, és nem véletlenül az első cég, mely a GINOP támogatásban részesülhet. A speciális daruzási, emeléstechnikai és gépsor telepítési feladatokat és több, szorosan ehhez a tevékenységhez kötődő kiegészítő szolgáltatást nyújtó vállalat a BÉT és a Londoni Tőzsdecsoport nemzetközi vállalatfejlesztési programjának, az ELITE Programnak is tagja.

A Megakrán Zrt. és a Tőzsde

A Megakrán a legjobb példa arra a folyamatra, amely során egy hazai kisvállalat tőkeerős, versenyképes középvállalattá válik. Ennek érdekében számos feladatot el kell végezni, amiben a tőzsde által nyújtott szolgáltatások a vállalatok segítségére lehetnek. A Megakrán tudatos építkezést kezdett el 2016 során, amelynek fontos mérföldköve volt az ELITE programhoz való csatlakozás, majd 2018-ban a tőzsdei felkészülés megkezdése. Ezzel a momentummal egy új szintre léphetett a középvállalattá érés folyamata. Összességében a Megakrán 40 millió forint támogatásban részesül a projekt megvalósítása során.

A Kibocsátói Akvizíciók Igazgatóságának meglátása szerint idén több vállalat is csatlakozhat a tőzsdei felkészülési programhoz.

A GINOP – 1.1.7-17-2017-00001 számú támogatási szerződésről

A Széchenyi 2020 keretében GINOP-1.1.7-17-2017-00001 azonosító számú, a „KKV szektor hatékonyságának növelése elsősorban tőzsdei bevezetést szolgáló intézkedések biztosítása révén” tárgyban jelentetett meg felhívást 2017-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium. A BÉT 2016-2020-ra meghirdetett stratégiájában megfogalmazottak indokolták, hogy a magyar tőzsde pályázatot adjon be, amit az NGM elfogadott és támogatásra érdemesnek talált. Ennek köszönhetően 2018. márciusától a BÉT GINOP mentoring programja keretében támogatásért fordulhatnak a Budapesti Értéktőzsdéhez a meghatározott nemzetközi képzésben részesülő-, illetve a tőzsdei megjelenés felkészülési költségeinek támogatásához a hazai kis- és középvállalatok.

A BÉT GINOP mentoring projektjének egésze kifejezetten azon vállalkozásokra fókuszál, amelyek felkészítésüket követően alkalmasak lehetnek a tőzsdei bevezetésre és/vagy vonzó befektetési lehetőséggel bírhatnak hazai intézményi vagy egyéni tőkebefektetők számára.

A GINOP mentoring projekt két részből áll. A projekt első felében a BÉT célja egy európai képzési, mentoring szolgáltatásokat nyújtó együttműködés elindítása és közvetítése a célcsoport cégek számára. A projekt második elemének elsődleges célja azon gyors növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások tőzsdei bevezetésének támogatása, amelyek a transzparens tőzsdei működés felé nyitottak és a jelentkezést követő 18 hónapon belül készek és vállalják a hazai szabályozott piaci vagy épp a kkv szektorra specializálódott Xtend (MTF) platformra való bevezetést.

A BÉT a honlapon nyilvánosan közzétett Felhívás feltételeinek megfelelő szervezeteket vissza nem térítendő – 50%-os intenzitású - támogatásban részesíti, a rendelkezésre álló forrás erejéig. Továbbá biztosítja a kiválasztott kkv-k tőzsdei felkészülést támogató mentor programban való részvételét.

A programmal, valamint a pályázati feltételekkel kapcsolatban bővebb információ az alábbi oldalon érhető el:

https://www.bet.hu/Kibocsatok/Mentoring-program/mentoring-program