Medirex_SBT_5949_28.jpg

Tóth Ákos tulajdonos, vezérigazgató

A cég múltja egészen a rendszerváltásig nyúlik vissza, amikor a megnyíló hazai piacra elkezdtek betörni a nagy multinacionális vállalatok. Az alapító Tóth János által évről évre tudatosan épített Medirex a kezdetekben csupán egy-egy kisebb gyártó magyarországi képviseletét látta el. A cég eredményei és a globalizációs folyamatok azonban felgyorsították a növekedést, a világban lezajló sorozatos egyesülések és felvásárlások eredményeként a Medirex hamar a globális piac egyik legnagyobb szereplője, a General Electric (GE) Healthcare magyarországi forgalmazója és szerviz partnere lett. A világ egyik vezető gyártójának kizárólagos képviselete hiába jelentett biztonságot és nagy előrelépést a cég életében, egyben gátja is volt a további fejlődésnek. A multinacionális vállalat a maga rugalmatlansága okán sokkal lassabban vagy egyáltalán nem tudott alkalmazkodni a dinamikusan változó piaci körülményekhez, így számos, a cégnél jelentkező piaci igényt nem tudtak kiszolgálni. Több mint 10 év távlatából kijelenthető, hogy az élet a cég segítségére sietett: az amerikai vállalat 2012-es stratégiai döntése értelmében a továbbiakban disztribútor nélkül, közvetlenül (magyarországi leányvállalatán keresztül) kívánta értékesíteni a termékeit, így a Medirex Zrt.-nek is lépnie kellett. Ugyanebben az évben vette át apjától Tóth Ákos a vezérigazgatói széket, vezetésével épült újra a termékportfólió, ő teremtette meg a cég mai profilját. Míg korábban csak egy márka termékeit forgalmazták, mára 10-12 amerikai, ázsiai és európai világcég eszközei tartoznak a kínálatukba.

„Egy olyan termékportfóliót sikerült összeállítani, amellyel minden forgalmazott gyártónknak előnyös szituációt teremtettünk és ezáltal saját magunknak is a piacon” – foglalta össze Tóth Ákos vezérigazgató a cég üzleti filozófiáját. A Medirex Zrt. az orvostechnikai műszereket nem csak forgalmazza, hanem azok üzembe helyezését, oktatását és a teljes garanciális és garancia utáni támogatását is biztosítja.

„Számunkra nem csak addig fontos a megrendelő, amíg eladjuk neki a terméket, hanem utána is mellette maradunk, elérhetőek vagyunk, és így tíz év múlva is problémamentes az eszközök üzemeltetése” – hangsúlyozza a terméktámogatás jelentőségét az alapító Tóth János, aki bár fiának átadta a vezetést, de műszaki és gazdasági igazgatóként továbbra is támogatja a vállalat működését.

Medirex funfact.jpg

A cég fő profilját a műtői berendezések (pl. műtőasztalok, műtőlámpák, altatógépek…) és az intenzív osztályon használatos készülékek (pl. intenzív ágyak, lélegeztető gépek, betegőrző monitorok, infúziós pumpák, defibrillátorok…) képzik, de számtalan egyéb diagnosztikai és terápiás eszköz is elérhető a Medirex közvetlen kínálatában. A széles portfóliónak köszönhetően akár egy-egy komplett kórházi osztály műszerigényét is le tudják fedni saját termékpalettájukból, amely komoly piaci előny az elmúlt évek leggyakoribb beszerzési formája, az úgynevezett csomagajánlatok esetén. Amennyiben olyan termékre is szükség van, amely nem szerepel a portfólióban, arra is van megoldás, hiszen az évek során számos, a felek számára kölcsönösen előnyős üzleti kapcsolatot alakítottak ki más magyarországi forgalmazókkal. A kisebb, csupán egy-egy szűk spektrumú termékkörrel foglalkozó cégeknek nagy segítség az eladásban egy megbízható és tőkeerős partner, hiszen önállóan nem tudnának a pályázatokon indulni.

A cég ügyfeleinek 90 százaléka az állami egészségügyi szektorból kerül ki, a legkisebb járóbeteg-ellátóktól kezdve, a városi - és megyei kórházakon keresztül az egyetemi klinikákig. Kiemelt beszállítói továbbá az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ), a hazai mentőautók döntő többségén a vállalat által forgalmazott és szervizelt életmentő berendezéseket használják. Bár a magánegészségügyi szolgáltatások száma és minősége évek óta dinamikusan növekszik és a Medirex is beszállítója több magánklinikának, az áttörésre ezen a területen még várni kell. Termékeik – áruk és komplexitásuk okán – minimális része alkalmas lakossági (otthoni) felhasználású egészségügyi eszköznek, így ezt a piaci szegmenst jelenleg nem is erőltetik.

A cég családi vállalkozásként indult, és az is szeretne maradni. A hazai KKV-k előtt álló egyik legnagyobb kihívást, a generációváltást is sikeresen lépték meg, ráadásul az azóta eltelt 10 év töretlen fejlődésének részese az alapító másik két fia is, akik aktív napi munkájukkal szintén a csapatot erősítik Az elmúlt évekre megduplázódott és 30 főre bővült személyi állomány körülbelül fele-fele arányban sales- és szervízcsapatra oszlik. A fluktuáció igen alacsony, megbecsülik a munkavállalókat, a fiataloknak hosszú távú perspektívát igyekeznek nyújtani.

Az orvosi műszerek világpiacán és a magyar gazdaságban is sok a bizonytalanság, de mindenképpen tartanák az elmúlt évek növekedési ütemét, folyamatosan figyelik a piaci folyamatokat, kihasználják az adódó lehetőségeket, és mind humán, mind pénzügyi oldalról készen állnak nagyobb fejlesztésekre is. A piaci súlyukat akár akvizíciókkal is növelnék, de főleg a belföldi ellátásban szeretnének még nagyobb szereplőkké válni. A külföldi terjeszkedés a képviselt gyártókkal kötött szerződések és az egyes országok sajátosságai miatt egyelőre nincs tervben a vállalatnál. A fejlesztéseiket mára alapvetően saját forrásból finanszírozzák, de kifejezetten erősnek nevezhető banki háttérük komoly segítséget nyújtott az elmúlt évek növekedésében és a jelenleg is fennálló jó kapcsolatoknak köszönhetően a saját forrásaikon túlmutató ügyletek sem okoznának problémát.

Medirex.jpg