Az ELITE Programot 10 éve, 2012-ben indította a Milánói Tőzsde az olasz kis- és középvállalkozások növekedésének támogatására. 2014-től az ELITE a Londoni Tőzsdecsoport leányvállalataként nemzetközi programmá terebélyesedett, megvetve lábát szinte az összes földrészen. 2021 májusától a program a Euronext Csoport részeként folytatja tevékenységét.

Az ELITE Program azokat a nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalkozásokat célozza meg, amelyek a terveik megvalósításához külső finanszírozás igénybevételét tervezik, vállalatirányítási ismereteiket szeretnék bővíteni, esetleg generációváltásra van szükségük, illetve egyszerűen üzletszerzési lehetőséget keresnek, vagy nemzetközi kapcsolatrendszerüket bővítenék.

ELITE1.jpg

Az ELITE és a Budapesti Értéktőzsde partnersége keretében magyar cégek 2017 óta csatlakozhatnak a Programhoz. Eddig 58 hazai vállalkozás élt a lehetőséggel, közülük 42-en már be is fejezték a képzést. A cégek az ország szinte minden tájáról képviseltetik magukat, lefedve a gazdasági szektorok széles spektrumát az élelmiszeripartól a fémmegmunkáláson keresztül az informatikáig és az egészségügyi szolgáltatásokig.

ELITE2.jpg

Az ELITE Program kétéves, kötelező és választható elemekből álló vállalatfinanszírozási és szervezetfejlesztési képzésre épül, ahol az angol modulokat a hazai környezetre fókuszáló magyar alkalmak egészítik ki. A Program egyediségét a nemzetközi legjobb gyakorlatok feldolgozása mellett a lépésről-lépésre építkezés, valamint a nagyfokú interaktivitás: a folyamatos visszajelzés és szakértői mentoring adják. A résztvevő cégek a modulok alatt nemcsak a képzést vezető tanácsadóktól, hanem egymástól is sokat tanulhatnak.

Az ELITE gerincét adó Stratégiai Sorozat (Strategy Series) három, egymásra épülő modult kínál:

- Hosszú távú vízió: a stratégiai gondolkodás elsajátításával hosszú távú célok és tervek megfogalmazása
- Akcióterv: a megfogalmazott stratégia lebontása konkrét célokra és teendőkre a vállalati működés minden területén
- Finanszírozás és kommunikáció: a forrásbevonási lehetőségek megismerése, a befektetői kommunikáció elsajátítása

A három magyar nyelvű kötelező modul az alábbi témaköröket járja körül a hazai gyakorlatra fókuszálva:

- Finanszírozás: a növekvő vállalkozások forrásbevonási alternatívái, a döntés szempontjai
- Élet a tőzsdén: a tőzsdére lépés és a nyilvános forrásbevonás folyamata, feladatai, a tőzsdei jelenlét
- Vállalatirányítás: a növekvő cég szervezete hogyan idomuljon a változásokhoz – jogi, szervezetfejlesztési, menedzsment szempontok

Az ELITE azonban az oktatásnál jóval többet nyújt a résztvevő vállalkozásoknak: közösséget, láthatóságot, kapcsolatépítést és üzletszerzési lehetőséget.

A Program semmilyen tőzsdei kötelezettséggel nem jár, azaz a résztvevőknek annak elvégeztével nem kell a tőkepiacon megjelenniük, ugyanakkor a megszerzett tudás birtokában és annak alkalmazásával a cég tőzsdeképessé válik.

A Programot elvégzők közül többen sikeresen megjelentek a BÉT valamelyik részvénypiacán: a MEGAKRÁN, a DM-KER és az UBM részvényei immár a főpiac Standard kategóriájában forognak, a Gloster és a ViVeTech papírjai pedig a BÉT Xtenden. Az ELITE Programot elvégző vagy abban jelenleg is részt vevő vállalkozások közül heten bocsátottak ki kötvényeket és vezették be azokat a BÉT Xbond piacra.

Az ELITE Programba a jelentkezés folyamatos. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, írjon levelet a BÉT szakértőinek az elite@bse.hu e-mail címre

ViVeTech Nyrt. – ELITE Program
Kérdések/válaszok

Miért kezdtetek bele az ELITE Programba?

A ELITE programmal a tőzsdére lépésre való felkészülésünk során ismerkedtünk meg. A tőzsdei jelenlét számos új aspektust jelent minden cég életében, és azt tapasztaltuk, hogy az ELITE Program kötelező angol és magyar nyelvű moduljai remekül felkészítenek ezen kihívások sikeres kezelésére. Ahogy haladtunk előre az időben, egyre több modulra kezdtünk el önként is jelentkezni, mert nagyon hasznos tartalmakat kaptunk, olyan magas szinten jegyzett szakértőktől, akik előadásait külön-külön is nagy figyelem szokta övezni.

A tanultakat hogyan építettétek bele a cég életébe?

Az előadások kivétel nélkül erősen gyakorlati fókuszúak voltak, így nem nehéz a hallottakat átültetni a cégünk mindennapi működésébe. Kiemelten hasznos volt a már tőzsdén lévő cégek első számú vezetőinek saját története, akik őszintén beszéltek tapasztalataikról, nem eltitkolva a nehézségeket, buktatókat sem. Ezekből nagyon sokat tanultunk.

Mik a cég közép- és hosszútávú tervei?

Az első félév eredményei alapján minden esélyünk megvan arra, hogy a 2022-ben elérjük a magunk számára kitűzött és befektetőinknek megígért bevételi számokat. A tőzsdére lépés óta részvényeink árfolyama biztató magasságba emelkedett, de mindenképpen nagyobb forgalmat szeretnénk elérni a tőzsdei kereskedésben. A piaci környezet alakulásának függvényében a következő évben megvizsgáljuk újabb részvények kibocsátásának lehetőségét.

2017 áprilisa és 2022 októbere között az alábbi hazai vállalatok vettek, illetve vesznek részt az ELITE Programban
MetMax Columbus Klíma Viarent Gamma Digital Nyír-Lift Protecta
Goodwill Pharma DM-KER Carboferr G-Plan Astrasun Officium
Megakrán Gloster Serco BlackBelt Special Effects ViVeTech
Tranzit-Food Textura Ezüsthajó Gablini Inter-Computer MasterClean
UBM Szallas.hu Mito ENSI Abonett CODEX
Cosmo Consult CoreComm Mirelite Mirsa L-Soft Green Fox MARSO
Lakics Gulyás Tüzép Optimum Solar Vinyl Doktor24 Sonrisa
Qualisoft Kometa Pausits Észak Üvért CER Ghibli
Béflex Mortof Rotovill Biotek MagiCom  
Első Pesti Malom Somogyi Iniciál Autóház Kling Orha Művek