UNICSPOT_78B8513.jpg

Kiss Pünkösti Ákos kereskedelmi referens, Magdó Ágnes alapító-ügyvezető, Kiss Pünkösti Gábor alapító-ügyvezető

„Korábban ügynökhálózaton keresztül értékesítettünk az ország egész területén és Romániában, aztán egyre rövidebbek lettek az értékesítési láncok, amíg egyszer csak jóformán minden multival leszerződtünk, mert tudtuk garantálni a megbízhatóságot, és biztosítani azt a mennyiséget, ami egy kis partner kapacitását már meghaladta, a multinak pedig még nem érte meg saját magának beszerezni” – foglalta össze röviden az Unic Spot sikerének kulcsát Magdó Ágnes Tünde, a cég egyik alapító ügyvezetője.

A multinacionális cégek beszerzési struktúrája leegyszerűsítve úgy néz ki, hogy az alapbeszerzések mellett vannak a speciális termékek beszállítói, a kettő között pedig egy réspiac, amikor egy termékből csak néhány ezer darabot rendelnek. Magdó Ágnes szerint ez egy hiányterület volt, amikor a cég az 1990-es években elindult, mert kevés vállalkozás tudott a beszállítók felé támasztott igényeknek megfelelni: megbízhatóan és alacsony árakon szállítani, a multik pörgési sebességének megfelelően.

Az Unic Spot textilkereskedésként indult, miután a Diego áruházlánctól átvettek egy üzletet 13 dolgozóval: szőnyeg, lábtörlő, padlószőnyeg, lépcsőszőnyeg szerepeltek a kínálatban. Az alapanyag tekercsben érkezett a dabasi gyártóüzembe, ahol szabták, szegték és csomagolták az árut, amivel egyediséget adtak a termékeknek. A kétezres évek elején azonban nagyot fordult a világ, a padlószőnyegek kora lejárt, bezuhant a kereslet, nagy európai szőnyeggyárak mentek csődbe, a beszerzési lehetőségek korlátozódtak. Ekkor kezdtek bútorral is kereskedni.

„Az internet még nem volt ennyire általános, rengeteget utaztunk, szakvásárokra jártunk, partnerekkel egyeztettünk, így kezdődött az ázsiai import először Kínából, majd több más ázsiai országból. Bútoripari és lakástextil termékeket hoztunk be Malajziából, Indiából, és persze megmaradtak az európai beszerzési források is” – tette hozzá az ügyvezető. A felvevőpiacot elsősorban a régiós szinten tevékenykedő kiskereskedelmi barkácshálózatok, élelmiszeripari láncok jelentették. Mára jellemzően a régi termékpalettából már csak lábtörlőket, gyerek- és darabszőnyegeket és egyedi méretű autószőnyegeket gyártanak Dabason, ami a forgalom durván 30 százalékát adja, a többit bútoripari termékek teszik ki. Erősségük a kisbútor, amely minden háztartásban megtalálható. Utóbbiak esetében csak forgalmazást és összeszerelést végez a cég. 2015 óta elindult a webáruház is, ami egyre nagyobb forgalmat hoz, az idei évtől például 300 millió forintos bevételt várnak.

UnicSpot info-01.jpg

Annak ellenére, hogy számos üzletláncban megtalálhatóak a cég termékei, hiába keresnénk az Unic Spot brandet, mert nincs ilyen. „Úgy tudjuk a rugalmasságunkat fenntartani és a gyorsan változó igényeket követni, ha nem márkázzuk fel a termékeket. A magyar piac kicsi, a termékek nagyon gyorsan elfáradnak. Ahhoz, hogy egy terméknek márkanevet adjunk, komoly kontrollrendszert kell felépíteni mögé, ami egyrészt megemelné az árát, amivel ebben a szegmensben könnyen ki lehet esni a versenyből, másrészt ezek a termékek nagyon hamar kifutnak, egyszerűen nem kifizetődő a márkaépítésre áldozni” – mondta az ügyvezető. Ezért a branding helyett a cég imidzsét, értékeit igyekeznek erős márkaként pozicionálni a b2b piacon. „A mi brandünk, hogy megbízhatóak és rugalmasak vagyunk a szállításban, a reklamációk kezelésében és az ügyfélkapcsolatokat érintő területeken” – tette hozzá.

Ezt egy olyan csapat biztosítja, amelyik elhivatott és képes állandóan megújulni: „Kulcspozíciókban olyan kollégákkal dolgozunk együtt, akik a kezdetektől fogva velünk vannak.”

A céget pénzügyileg is visszafogottabb, mérsékelten kockázatvállaló gazdálkodás jellemzi, a telephely saját tulajdonukban van, nagy projektek esetén vesznek fel nagyobb hiteleket. „Ez konzervatív gazdálkodásnak tűnhet, de így sikerült átvészelni a gazdasági válságokat és nehézségeket is” – mondta az ügyvezető, aki szerint éppen ezért a cég a 2008-ban sem szenvedett el igazán komoly visszaesést, sőt, ez idő alatt vezettek be egy új vállalatirányítási rendszert és helyezték digitális alapokra működésüket.

„Rájöttünk, hogyan lehet jobban optimalizálni a folyamatokat és a termékskálán is fordítottunk egyet: a forgalom alacsonyabb lett, de megnőtt az árrés bizonyos termékeken.”

A partnereket is elkezdték digitálisan összekötni rendszerükkel, hogy még átláthatóbbá váljanak a folyamatok, amivel párhuzamosan megindult egy exponenciális fejlődés is, 2001-ben Romániában is indítottak egy leányvállalatot és leszerződtek a Tesco régiós részlegével, így a termékeik megjelentek a szlovák, a török, a cseh és a lengyel piacon is. Utóbbin működnek legnagyobb versenytársaik is, akiknek a beszerzési csatornáik is nagyvonalakban ugyanazok. Mivel azonban sokkal nagyobb volumenben tudnak forgalmazni, a beszerzési csatornáik olcsóbbá válnak.

„Nekünk egy olyan speciális szegmenst kell megragadni, ahol másféle igényeket elégítünk ki: a termékek ár-érték arányban megfelelőek legyenek, de még mindig olcsók és nagy volumenekben lehessen forgalmazni őket. Ami magasabb minőség, annak már nagyobb piac kell, mert ezekre kisebb a kereslet, kevesebb vevő veszi meg” – mondta Magdó Ágnes. Emellett ezeket a termékeket nagyon gyorsan, egy-két hónap alatt lemásolják, ezért folyamatosan elő kell tudni állni valami újdonsággal. Jól mutatja a cég gyors reakcióképességét, hogy az építőipari bumm hatására elkezdtek olyan termékekkel is foglalkozni, mint például a tolóajtók, és különböző üvegtermékek, amelyek különösen népszerűek az utóbbi időben. Közben pedig egyre nő az online forgalom is. A következő évek fontos feladata éppen ezért a környező országok bekapcsolása lesz a webshopba, valamint ezzel párhuzamosan a szállítás optimalizálása.

Ugyanakkor az ügyvezető szerint a szektor a fúziók felé megy, mega-raktáráruházak fognak létrejönni, és a nagy szereplők egyre nagyobb nyomást gyakorolnak majd a versenytársakra. Ezért az Unic Spotnál az új termékek mellett, folyamatosan keresik a megújulás lehetőségét, amivel meg tudják különböztetni magukat a piac többi szereplőjétől. Ez pedig a virtuális prezentáció és értékesítés világa lehet, amely hátterének megteremtése jelenleg is zajlik, egy új gyártósorssal és csarnokbővítéssel a tervek között.

UnicSpot.jpg