CONROL-X-MEDICAL_KovácsZsigmond_KovácsKristóf_78B0546.jpg

Kovács Zsigmond alapító-ügyvezető, Kovács Kristóf ügyvezető

Kovács Zsigmond a Control-X Medical Kft. ügyvezetője a cég alapítása, 1992 óta. A vállalat története azonban ennél korábbra nyúlik vissza. Sajátos módon a magyar vállalkozás előbb volt jelen az Amerikai Egyesült Államokban, mint idehaza. „A nyolcvanas években a Medicornál dolgoztam mint kereskedő mérnök, és több ország után 1987-ben az USA-ba kerültem, ahol a Medicor ottani leányvállalatának a vezetésével bíztak meg. Ez a cég 1990-ig működött, amikor az anyacég sorra bezárta külföldi leányvállalatait.”

A hirtelen jött helyzetben Kovács kockáztatott, és noha hiányzott a megfelelő anyagi háttér a biztos induláshoz, közvetlen munkatársaival úgy döntött, hogy saját maguk folytatják a korábbi tevékenységet. Az egészségügy és az orvosi műszer piac különösen kockázatos vállalkozás az Egyesült Államokban, elsősorban a perek és a nagyszámú kártérítési igények miatt. Ha az ügyvezető visszatekint, három évtized elmúltával úgy látja, hogy megérte a merész lépés.

Az amerikai vállalkozás az első években a Medicor berendezéseit forgalmazta. A saját termékek fejlesztését és gyártását a magyarországi cég, a Control-X Medical Kft. indította be az ezredfordulón. A vállalkozás a gyártást eleinte kizárólag külső – alapvetően magyar – vállalatokkal végeztette, mára azonban – különösen a komplex termékeknél – az összeszerelést és automatizálást maga végzi. „Partnereink terveink alapján szállítják a részegységeket, mint pl. a megmunkált, festett acél oszlopokat, melyeket üzemünkben kész röntgenkomponenssé szerelünk, majd rendszerbe integrálunk. A kisebb-nagyobb mechanikai, elektronikai és szoftveres egységek komplex együtteséből készülnek azok a röntgenberendezések, amelyeket mintegy 50 országban értékesítünk.”

Komoly kihívás egy kisvállalat működtetése olyan piacon, ahol a világ legnagyobb cégei közé tartoznak a versenytársak. A Siemens, a Philips vagy a General Electric (GE) például hatalmas tőkével, fejlesztési potenciállal, komoly minőségi sztenderdekkel és több ezer munkavállalóval uralják a piacot. Sikerként könyvelik el, hogy megtalálták azokat a szegmenseket a nemzetközi porondon, amelyeken magyar kisvállalatként is eredményesen tudnak versenyezni.

Ennek megfelelően megvannak azok a területek, amelyekre egyelőre nem is próbáltak meg betörni. Nyugat-Európa egyetemi klinikái vagy csúcstechnológiát kereső magánkórházai nem számítottak igazi célpontnak, ugyanakkor kórházak, magánpraxisok, vidéki egészségügyi központok, valamint állatorvosi rendelők jó piacot jelentenek a Control-X Medical számára – tette hozzá Kovács Kristóf ügyvezető igazgató, Kovács Zsigmond fia. Itt is nagyon fontos a jó referenciák kialakítása. Egy egészségügyi döntéshozó nem tud rosszul választani, ha Siemens vagy GE rendszert vásárol, egy kis cégnek viszont ki kell építenie egyfajta megbecsülést, ami záloga lehet annak a bizalomnak, hogy megvásárolják a cég termékeit.

Control-X info-01.jpg

A jó renomé kialakítása remekül sikerült az elmúlt évtizedekben. A cég referenciái és megjelenése is pozitív képet sugallnak. Erre jó példa egy kiállításon elhangzott beszélgetés egy a Control-X Medicalt lényegesen nagyobbnak gondoló orosz partnerrel. „Kérdezte, miként tudunk együttműködni, mert ők egy kisvállalat, nincsenek sokan, csak 1200-an. Javasoltam, hogy azért próbáljuk meg.”

A cég a termékek korszerűségét tekintve több termékcsoportban el tudta érni közel azt a szintet, mint a nagyok. Sikertermékei jelenleg a robotizált röntgenrendszerek, amelyekben nagyon komoly fejlesztések vannak a mechanika, az elektronika, valamint a szoftver területén. „Jelen pillanatban a legsikeresebb partnerünk Dél-Afrikában van, ott egyes tartományokban taroltunk berendezéseinkkel az állami tenderen.” Kovács Kristóf szerint a siker abban rejlik, hogy a Control-X Medical jól tudja ötvözni a multinacionális vállalatokra jellemző professzionalizmust, megbízhatóságot és minőségre való törekvést a családi vállalkozások erényeivel: az ember- és vevőközpontúság, a rugalmasság és a gyors reagáló képesség.

Jelentős és egyre értékesebb szegmens a vállalkozás életében az állatgyógyászati röntgenkészülékek gyártása, amely 2002-ben indult el kisállatklinikáknak tervezett termékekkel. Mára nagyobb állatok, például lovak és tevék vizsgálatára alkalmas készülékeket is értékesít a Control-X Medical. Ezek a berendezések leginkább csak méreteikben és fizikai elrendezésükben különböznek a humán gyógyászatban használt eszközökből. Értékben az állatorvoslásban használt röntgenek értékesítése adja az árbevétel mintegy 20 százalékát.

Fontos előny a röntgenkészülékek piacán az is, hogy ilyen berendezéseket szerte a világon csaknem azonos kivitelben használnak, vagyis az értékesítés terepe potenciálisan globális. A Control-X Medical a kezdetektől fogva a viszonteladói partnerekre épít a külpiacokon; ahol megbízható szövetségest tudott találni, ott sikerrel megvetette a lábát. Mára a cég termékei több mint ötven országban vannak jelen, így az Európai Unió mellett az Egyesült Államokban, Kanadában, Dél-Amerikában, több afrikai országban; valamint régóta kiemelt partnernek számítanak az ausztrál és néhány ázsiai országban működő viszonteladóik is.

A kulcspozícióban lévő kollégák évtizedes múltra tekintenek vissza a cégnél, és az elkötelezettségük hatalmas értéket jelent a cég stabilitásában és megbízhatóságában. Partnereink igényeinek kiszolgálása prioritást élvez a cégnél. „Nálunk, ha a vevő érdeklődik vagy segítséget kér, a telefont emberek veszik fel, nem automata telefonközpont kapcsolja az ügyfeleket rögzített információk alapján.” A termék mellé tehát egy gondosan kiépített, emberarcú ügyfélkapcsolati és terméktámogató rendszer is társul.

Kiemelt szerepe van a stabil működésben a konzervatív finanszírozási szemléletnek is. A cég mindig igyekezett saját forrásokra támaszkodni, bankhitelt csak telephely vásárlására vett fel és fizetett vissza. Jelenleg kisebb mértékű elmozdulás tapasztalható a finanszírozási politikában: a vállalkozás komoly termékfejlesztésbe és kapacitásbővítésbe kezdett. Ennek érdekében banki hitelt is igénybe vesz. A jelenleg fejlesztés alatt álló termékek gyártását ugyanis zöldmezős beruházás keretében új telephelyen, Dunakeszin végzik majd.

ControlX.jpg