Az UniCredit Bank több éve kínálja ügyfeleinek a programhoz való csatlakozás lehetőségét, ezzel is támogatva őket abban, hogy továbbfejleszthessék ilyen irányú ismereteiket. Az ELITE Programhoz - bár Olaszországból indult - a világ számos országából csatlakoztak már vállalatok – eddig több, mint 1400-an. Magyarországról már több, mint 40 cég csatlakozott a programhoz. Az aktív résztvevők egyikét, Horváth Balázst, a CoreComm SI ügyvezető igazgatóját kérdeztük az ELITE-nél szerzett tapasztalatairól.

1. HOGYAN KERÜLTEK KAPCSOLATBA A PROGRAMMAL?

Az UniCredit meghívásából kerültem az ELITE program rendezvényére, ahol az addig csatlakozott cégek képviselő voltak jelen. Érdekes tapasztalat volt, hogy bár különböző üzleti területekről érkeztek a cégvezetők, mégis hasonló kérdésekkel és megoldandó problémákkal szembesülünk nap mint nap. Egy éve csatlakoztunk, most járunk a program felénél, és ma is úgy döntenék, hogy belevágunk.

2. MI VOLT A LEGFŐBB MOTIVÁCIÓJUK ARRA, HOGY CSATLAKOZZANAK AZ ELITE PROGRAMHOZ?

Én úgy lettem 20 év alatt egy cég vezetője, hogy az egyetemi tanulmányaim során elsősorban és szinte kizárólag szakmai – villamosmérnök – képzést kaptunk. Abban az időben kevesebb hangsúlyt kaptak a jogi, vezetői és gazdasági ismeretek – ebben ma is van még hova fejlődnöm. Azzal a motivációval csatlakoztam a programhoz, hogy e téren felzárkózzak, illetve hogy a hozzám hasonló kérdésekkel foglalkozó vállalati vezetők tapasztalatait megismerjem.

3. MI VOLT AZ ÖN ÉS A CÉGE SZÁMÁRA A LEGHASZNOSABB, VAGY ÉPP A LEGTANULSÁGOSABB?

A legmeglepőbb az volt, hogy az általam speciális, egyedinek hitt problémák foglalkoztatják a többi cégvezetőt is, például a cégvezetés utódlása vagy a cég jövőképe. De ugyanilyen gyakori dilemma, hogy kis cégből nagyobbá válva hogyan kerülhető el a folyamatok túlbonyolítása. A külföldön tartott képzések alkalmával olyan oktatókkal és olyan szemlélettel találkoztam, amely végre hosszú távú szemléletváltást eredményezett nálunk. Képessé váltunk olyan kérdések megoldására mint például hosszú távú stratégia tervezés összekapcsolása a finanszírozással és minden erőforrással. Mindehhez nagyon erős piaci szemléletet kaptunk. Ha a leendő jelentkezőknek adhatok egy tanácsot, akkor mindenképp azt javasolnám, hogy a cégvezető ne egyedül, hanem a kollégáit bevonva vegyen részt a képzésen, hogy az a csapatmunkát is támogassa.

4. MIT NYERTEK AZ ELITE-RÉSZVÉTELLEL?

Többek között azt, hogy a cég vezetőivel végre rászántuk az időt arra, hogy rendezett keretek között, dedikált időszakban olyan fontos kérdésekkel, foglalkozzunk, amelyek kritikusak a hosszútávú fejlődés és életben maradás szempontjából.

5. MIT CSINÁLNAK MÁSKÉPP A KÉPZÉS ÓTA?

Sűrűbben tartunk vezetői egyeztetéseket a cég jövőjéről előre megszabott napirendi pontokat követve. A jövőképünket illetően sokkal tudatosabbak lettünk: analizáljuk a minket körülvevő üzleti szférát és alakítjuk ennek megfelelően a belső működésünket. Tudjuk, hova tartunk és magabiztosan fejlődünk, haladunk a magunk által kijelölt úton.