„A céget öt társammal együtt indítottuk el még 1996- ban, egy Nagyvárad téri lakásban. Mindannyian szoftvervállalatnál dolgoztunk. A brókerpiacról kaptuk az információt, hogy szükség lenne egy új és modern számítástechnikai rendszer kidolgozására, s úgy döntöttünk, hogy belevágunk” – mesél a vállalkozás születéséről Kő Róbert, a Dorsum egyik alapítója.

A cég napjainkra vezetővé vált az értékpapírpiaci szoftverfejlesztés területén, ám hosszú út vezetett a sikerig. A kilencvenes évek közepén az informatikusok és a mérnökök még nem kaptak pénzügyi képzést, a bankoknál és brókercégeknél dolgozó szoftverfejlesztők munka közben szedték fel a pénzügyi szektorhoz szükséges tudást, így nem tudtak igazán megfelelő rendszereket létrehozni. Ezt a rést ismerte fel Kő Róbert és öt társa; létrehozták a Dorsumot és kifejlesztették a Clavis rendszert, melyet kezdetben brókercégek használtak. A program moduljai teljeskörűen lefedik a tőkepiac értékpapír-forgalmazással, elszámolással, portfólió-, alap-, vagyon- és letétkezeléssel, faktorálással kapcsolatos szoftverigényeit.

A társaság életében az egyik fontos mérföldkő a Magyar Államkincstárral történő üzletkötés volt, egy tenderen nyerte el a vállalat az állami szerv megbízását. Kő Róbert a külföldi terjeszkedést is jelentős előrelépésnek tartja: Romániában és Bulgáriában szintén használják a magyar fejlesztésű szoftvert, méghozzá a pénzügyi szektor több szereplője. A Dorsum minőségi munkavégzését jelzi, hogy a bécsi börze is őket választotta ki kereskedési platformja fejlesztéséhez. A szakember büszke még pár dologra. Például a Wealth Management Platform kifejlesztése szintén a Dorsum nevéhez fűződik; ezzel több rangos külföldi díjat és határon túli ügyfelet szereztek, többek között a Raiff eisen Bankot. Ez a termékcsalád a befektetési tanácsadók munkáját segíti, egyetlen rendszerben elérhetővé téve az ügyfelekkel kapcsolatos összes munkafolyamatot.

Mi áll a siker hátterében? A vállalkozás hamar felismerte a jelentőségét s azóta is nagy hangsúlyt fektet a tanulni és tanítani elvre. A cég folyamatosan tanul és innovál, külföldi konferenciákra járnak, tanulmányokat készítenek, hogy tudjanak haladni a korral: a digitalizáció és a mobilapplikációk térnyerésével. Emellett ösztöndíjprogramot is működtetnek a Miskolci, az Óbudai és az egri Eszterházy Károly Egyetemmel karöltve. A gyakornokok később jó esélyekkel kaphatnak állandó munkavállalói pozíciókat a Dorsumnál, olyannyira, hogy a kollégáik több mint hatvan százaléka a saját gyakornoki programjukból kerül ki. Talán ennek is köszönhető, hogy alig jellemző a cégnél a fluktuáció. „Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a hazai informatikusképzésből kikerülő fejlesztők világszinten megállják a helyüket” – hangsúlyozza Kő Róbert.

dorsum-infograf

A társalapító CEO véleménye szerint a vállalat sikeressége a türelemben rejlett. „Nem egy-két hónap alatt akartunk meggazdagodni, és sokan azt is mondták, hogy nem lehet sikeres hat ember közös munkája, nem lehet hosszú távon együttműködni. Ehhez képest szinte majdnem ugyanaz a vezetői csapat, mint huszonkét évvel ezelőtt” – teszi hozzá az üzletember. Természetesen akadtak komoly kihívások is a cég történetében. A 2008-as gazdasági és pénzügyi válság hatását megérezte a társaság. A fejlesztésekkel ugyanakkor nem álltak le, az ügyféltranszparencia fontossága miatt ingyenes szolgáltatásokkal segítették a bankokat és a brókercégeket a Dorsum emberei – emeli ki Kő Róbert.

A társalapító hozzáteszi: a Wealth Management Platformmal szeretnének újabb országok piacaira belépni, s már vannak folyamatban lévő egyeztetéseik az északi országok, a Benelux államok és az Egyesült Arab Emírségek cégeivel is. A piacszerzésben abszolút támaszkodhatnak az ismertségükre, főleg, mióta 2017-ben chatbot alkalmazásukkal az egyik legrangosabb ITkonferenciáról, a londoni Finovate rendezvényről a Best of Show díjat hozták el.

A jövővel kapcsolatban a cégvezető megjegyzi: újabb piacok meghódítása mellett természetesen szeretnék növelni a bevételeiket is. Jelenleg összesen 14-15 millió euró az éves forgalom, ebből a Wealth Management Platform 3-4 millió eurót tesz most ki, az arányon felfelé még javítanának. Az árbevétel növelése azért is szükséges az üzletember szerint, hogy megfelelő bérezést tudjanak nyújtani a dolgozóiknak.

A Dorsum alapítója szeretné megőrizni a vállalat mindkét irányvonalát, a vagyonkezelési szoftvercsalád és a Clavis rendszer fejlesztését is, ugyanis utóbbit nyolcvan-kilencven partnercég használja, ezek a jövőben is számítanak a Dorsum megbízhatóságára.

„A Clavis szisztémát első körben nem szeretném új piacokra vinni, hiszen belépni egy nemzetközi piacra rengeteg munkát igényel, főleg a marketing területén. A rendszer értékesítését úgy tudjuk bővíteni, hogy akik elégedettek a Wealth Management Platformmal, azok érdeklődnek, nem foglalkozunk-e letétkezelési vagy értékpapír-forgalmazási struktúrával. Ahhoz, hogy a Clavist ismertté és hiteles branddé tegyük, rengeteg pénz és munka kellene” – jelenti ki az alapító. A bővülést saját tőkéből finanszírozza a cég, nincs szükség forrásbevonásra a növekedéshez, a vezető szerint nincsenek anyagi korlátai a terjeszkedésnek.

A bevétel növelése több okból is fontos: egyrészt innovációs megfontolásból, másrészt azért, hogy a meglévő fejlesztéseket és programokat megfelelően tudják karbantartani. Ezenkívül szeretnék a nyugat-európai szintre feltornázni a munkatársaik bérét, hiszen a magyar fejlesztőkre nagy a kereslet a világ minden tájáról.

A piaccal kapcsolatban megjegyezte: hasonló profilú vállalatok körülbelül tucatnyian lehetnek, de az ügyfelek köre hatalmas, hiszen minden bank és pénzügyi szolgáltató igénybe veheti a Dorsum szolgáltatását. Míg Nagy-Britanniában közel ezer ilyen potenciális bankról beszélhetünk, hazánkban a pénzintézetek még gyerekcipőben járnak a feladatok kiszervezését tekintve. A közép-európai bankok ragaszkodnak a saját üzemeltetéshez, a saját IT-csapathoz. „A nyugati trendeket figyelembe véve nálunk is változás lesz e téren” – hangsúlyozza Kő Róbert.

A Dorsum filozófiáját talán úgy lehet a legjobban megfogalmazni a szakember szerint, hogy a cég nemcsak ügyfeleket, profitot és referenciát szeretne szerezni, hanem rangot is Európában. Az alapítót az motiválja, hogy a társaság bekerüljön a csúcsbeszállítók közé. Ezt pedig kőkemény munkával, a tehetséges egyetemisták felkarolásával és megfelelő innovációval szeretnék elérni az elkövetkezendő években.

dorsum.PNG