Az elmúlt négy év átlagában 15 százalékkal bővült a vállalat, ami nemcsak a szektorban, de európai szinten is szép teljesítmény – tízszer nagyobb, mint az európai GDP növekedése, és négyszer akkora, mint a fuvarozási szektor gyarapodása. 2004-ben, az EU-csatlakozáskor pedig számukra is megnyílt az uniós piac. A növekedési lehetőség szinte korlátlan, az ügyfeleik egyre inkább a nagy méretű, komoly szereplőket preferálják.

A Waberer’s növekedéséhez természetesen a belföldi piac bővülése is hozzájárul. „Versenyképesebb ajánlatot teszünk le az ügyfelek asztalára, mint a konkurenseink” – tette hozzá a vezérigazgató. Hangsúlyozni kell, hogy ez nem kizárólag árversenyt jelent. A cég által kínált ajánlatokban három vagy több komponenst optimalizálnak: kiváló minőség, versenyképes ár, valamint nagy, homogén kapacitás. Az általuk megcélzott nagyvállalatoknak erre szükségük is van, nekik nem megfelelő az olcsó, de rossz színvonalú szolgáltatás. Ahogy Lajkó Ferenc fogalmaz: „Üzleti stratégiánk ezért válságálló, még a recessziós időszakokban is tudtunk piacrészt szerezni.”

A felvásárlás útján történő növekedés szintén fontos része a társaság történetének. Számtalan céget olvasztottak már be eddig is, a legújabb példa erre a Wáberer Hungária Biztosító. Az akvizíciókkal elért bővülést megkönnyíti, hogy az európai fuvarozási piac fregmentált: sok ezer kisebb-nagyobb vállalat tevékenykedik a szektorban. 107-waberers.jpgA Waberer’s leginkább a közepes méretű, körülbelül 300-400 kamiont üzemeltető cégeket célozza meg.

„Számunkra a tőzsdei jelenlét a növekedési pálya finanszírozása szempontjából meghatározó jelentőségű. Hiszen abban a saját készpénztermelésünk állít egy technikai korlátot” – folytatta a vezérigazgató. Közép- és hosszú távon a fuvarozási iparág gyorsabb terjeszkedést tesz lehetővé, mint amit saját forrásokból finanszírozni tudnának. „Hatalmas sikernek gondoljuk a Waberer’s tőzsdei bevezetését – megérte a fáradságot. Jó húsz éve nem történt olyan volumenű parkettre lépés Magyarországon, mint a miénk, büszkék vagyunk rá” – teszi hozzá Lajkó Ferenc. Végrehajtották a tervezett 50 millió eurós tőkebevonást, és ezt a forrást fel is használták: a tőzsdei kereskedés megindulását követő két héten belül lezárták a lengyel Link felvásárlását. Ezt a vezérigazgató a befektetői bizalom, a hitelesség megerősítésének tartja. „Úgy gondoljuk, ez a befektetőinknek is fontos: látják, hogy a menedzsment elkötelezett, amit ígér, azt végre is hajtja.”

A Link megszerzése fontos része a növekedési pályának. Lengyelország az öreg kontinens legnagyobb fuvaros nemzete. Erősek a magyarok és a románok is ezen a téren, de náluk ez tényleg része a nemzeti tradíciónak. Európában a hosszú távú fuvarozások több mint 60 százalékát az újonnan csatlakozott tagállamok hajtják végre, közülük is a lengyelek a legnagyobb súlyúak. „Az akvizíció révén hozzáférünk a lengyel ipar termékeihez és a munkaerőpiachoz is” – magyarázza Lajkó Ferenc. Ez utóbbi közel négyszer nagyobb, mint a magyar. „Célunk az, hogy a Link révén egy akár több ezer kamionból álló flottát építsünk. Ezen keresztül konszolidálni szeretnénk a lengyel fuvarozói iparágat, és minél jobb szolgáltatást akarunk nyújtani Nyugat-Európában” – foglalja össze a szakember.

108-waberers.jpg