Az egyik alapítóval, Kovács Józseffel szeptember közepén ültünk le beszélgetni a fiatal magyar mérnökök alapította cég jelenéről, jövőjéről. Szerencsénk volt, hogy sikerült időpontot találni erre az alkalomra, mert József lényegében folyamatosan ingázott Magyarország és az Egyesült Államok között, hogy a végére jussanak az üzleti tárgyalásoknak.

A jármű-kommunikációra szakosodott, alig négyéves vállalkozás hatalmas ugrás előtt áll: odakerülhet a világ legmenőbb IT-cégeinek a közelébe. Ennek érdekében a székhelyüket már áttelepítették Amerika nyugati partvidékére, Európában tulajdonképpen fióktelepek maradtak. S nem csak Kaliforniában vannak jelen, az államon kívül három városban – köztük a gépjárműgyártás egykori fellegvárában, de ma is meghatározó központjában, Detroitban – van már irodájuk. Minderről egy Lónyay utcai irodában beszélgettünk, ahonnan nézve tényleg elképesztő távlatok látszanak megnyílni a vállalkozás előtt.

József szerint legkésőbb a mostani évtized végére az autógyártók átállnak a Commsignia által továbbfejlesztett technológiára. Ennek lényege, hogy a gépjárműbe applikált, wifilogikán alapuló kommunikációs eszköz folyamatos kapcsolatban áll a többi autóval, valamint az infrastruktúrával, az útvonal mentén telepített infokommunikációs csomópontok segítségével. Így a jármű reagálni tud váratlan helyzetekre, egy oldalsó irányból nagy sebességgel érkező autóra vagy az ötven méterrel odébb keletkezett közúti akadályra. Ma még csak az iparági szereplők látják előre, de néhány év múlva ez a technika ott lesz minden autóban – jósolja meg a jövőt a cég résztulajdonosa. A jelen is biztató a szempontjukból: már több mint 15 országban vannak ügyfeleik, köztük jelentős gépkocsigyártók és azok beszállítói.

S hamarosan jön az új befektető. Természetesen, amíg tartanak az üzleti tárgyalások, a kilétét jótékony homály fedi, de azt mindenesetre megtudtuk, hogy az ilyen kaliberű invesztorok általában 1–8 millió dollár közötti összeggel szoktak beszállni vállalkozásokba.