Elterjedésük óta a piacon elérhető ETF-ek száma még a vagyonnál is nagyobb mértékben nőtt, mára közel 5000 ETF közül választhatnak a befektetők. A darabszámot tekintve már nem beszélhetünk USA-dominanciáról, nagyjából ugyanannyi európai és egyéb régiós ETF-fel lehet találkozni, mint amerikaival.

Itthon egyelőre még nem terjedtek el a tőzsdén kereskedett alapok, jelenleg egyetlen ETF érhető el a BÉT-en, ami az OTP Alapkezelő BUX indexet lekövető alapja. Az alap még 2006-ban indult, a befektetések között a BUX indexben szereplő hazai nagyvállalatok részvényei szerepelnek.

 

Jogi nyilatkozat

A közzétett konjunktúra jelentések és egyéb elemzések a Budapesti Értéktőzsde Zrt.-t (BÉT), valamint az általa az elemzések elkészítésével megbízott partnerét megillető szerzői jogi védelem alatt állnak. A közzétett anyagok teljes egészében vagy bármely részletben történő felhasználása (ideértve az akár ellenérték nélkül vagy annak fejében a nyilvánossághoz történő bármilyen közvetítést, különösen az interneten vagy nyomtatott formában történő közzétételt, megosztást, másolást, az anyagok vagy azok bármely részének bármilyen technológiával történő többszörözését, kiadását, terjesztését és továbbértékesítését, valamint az anyagok átdolgozását és azokból származékos művek előállítását) kizárólag a BÉT előzetes írásbeli hozzájárulásával, illetve a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő módon lehetséges.

A közzétett elemzések, értékelések és válogatások kizárólag tájékoztató jellegűek, és azok nem minden esetben tartalmazzák teljes egészükben a BÉT és/vagy partnere által elkészített elemzéseket, jelentéseket. Az anyagok nem tekinthetők, illetve nem minősíthetők a BÉT-től származó befektetési, jogi, illetőleg egyéb tanácsnak vagy nyilvános ajánlattételnek az azokban esetlegesen bemutatott bármely befektetési lehetőség vonatkozásában. Az anyagok tartalma nem minősül olyan felhívásnak sem, amely a BÉT-en kereskedett termékekbe történő befektetésre kívánna ösztönözni. Ebből következően a befektetőknek bármilyen befektetési döntés meghozatala előtt javasoljuk, hogy kérjék ki egy erre megfelelően feljogosított befektetési szolgáltató véleményét.

Jóllehet mind a BÉT, mind az anyagokat elkészítő partnere minden tőle telhető erőfeszítést megtett azért, hogy az anyagokban található adatok, információk valósak, pontosak, teljesek és időszerűek legyenek, valamint, hogy az azokhoz való hozzáférés folyamatos és zavartalan legyen, ennek ellenére a fentieket a BÉT nem szavatolja, és azokért semmilyen jogi felelősséget vállalni nem tud.

A BÉT fenntartja a jogot, hogy az anyagokat bármikor módosítsa vagy átdolgozza, illetve elérhetőségét korlátozza vagy megszüntesse. A közzétett anyagok, valamint az azokban található információk, adatok, dokumentációk vagy más írott anyagok hozzáféréséből, elérhetetlenségéből, illetve azok közvetett vagy közvetlen felhasználásából, pontatlanságából, hiányosságából, hibáiból, félreérhetőségéből és az esetleges üzemzavarból, vagy az adatok bárki által történő illetéktelen megváltoztatásából, illetőleg információtovábbítási késedelemből, számítógépes vírusból, vonal- vagy rendszerhibából, vagy más hasonló okból eredő károkért, veszteségekért, költségekért való felelősséget a BÉT kifejezetten kizárja.