November 5-én, a Budapesti Corvinus Egyetemen rendezték meg a Budapesti Értéktőzsde lakossági tőzsdetanfolyama, a BÉT Akadémia legújabb eseményét. A BÉT évek óta nagy hangsúlyt fektet a fiatalok, valamint a lakosság pénzügyi edukációjára. Ezen törekvés egyik sarokpontja a BÉT Akadémia, amelynek ingyenes, nyitott eseményein a hazai tőkepiac meghatározó szakemberei mutatják be a tőzsde világát az aktuális piaci trendeken túl olyan témákra koncentrálva, mint a hazai és nemzetközi részvénybefektetések, az eszközallokáció, a tőzsdepszichológia vagy a gazdasági hírek piacra gyakorolt hatása.

Az első előadáson Virág Ferenc, a Random Capital tanácsadója és tulajdonosa a befektetések világába nyújtott betekintést, a befektetési piac aktuális lehetőségeitől kezdve az aktív és passzív befektetési stratégiákon át a kockázat-hozam-időtáv összefüggésig. Ezt követően Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője és részvénystratégája a megtakarítások természetét mutatta be, különös tekintettel a forint és deviza alapú takarékoskodás előnyeire és hátrányaira. Előadásában ezen felül érintette többek között az árfolyamkockázat, a reálhozam és az infláció témakörét is. A nap harmadik, egyben utolsó előadása Vitkovics Péter, a Megakrán Nyrt. felügyelőbizottságának elnökének nevéhez fűződött, aki a BÉT Xtend piacával kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a publikummal. A rendezvényt Q&A blokk és kötetlen beszélgetés zárta.

A BÉT Akadémia kiemelten fontos szerepet tölt be a Budapesti Értéktőzsde 2016 és 2020 közötti időszakra vonatkozó stratégiájában, hiszen az egyik leghatékonyabb eszközünk a lakossági pénzügyi ismereteinek fejlesztésére. Örömmel fogadtuk, hogy ekkora érdeklődés övezte az aktuális előadássorozatot, hiszünk benne, hogy ez a tendencia a jövőben is folytatódhat.”

nyilatkozta Bozsik Balázs, a Budapesti Értéktőzsde tanácsadója, egyben az esemény moderátora.