A versenysorozat selejtezőjén befektetési témájú tesztfeladatokat oldottak meg a diákok, és részesei voltak egy közel három hónapos online tőzsdejátéknak is, amely virtuálisan a világ 20 tőzsdéjén játszódott. A legjobb csapatok kerültek be az élőben zajló, szóbeli döntőbe, ahol komoly pénzügyi szakértők előtt tehettek bizonyságot tudásukról. A zsűriben a fő szakmai partner Erste Befektetési Zrt. képviselője mellett a BÉT, a KELER és számos brókercég képviselője is helyet kapott.

A döntőt végül a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium Részvényhuszárok csapata nyerte. A csapat tagjai: Konyári Nándor, Székely Mihály és Vojcskó Dániel.

keba-tozsdejatek-180302_2.jpg

Ahogy a korábbi években is jellemző volt, ezúttal is kiemelt szakmai díjakkal és értékes tárgynyereményekkel jutalmazták a legjobbakat a szervezők. Az Erste Befektetési Zrt. egy náluk eltölthető nyári gyakorlattal jutalmazta a legjobb csapatot, de számos egyéb díjjal is gazdagodtak a diákok. A szakmai fődíjat, azaz a 100 órás „brókerképző tanfolyamot” a Budapest Insitute of Banking (BIB) ajánlotta fel. A BIB-nél megszerezhető magas szintű ismeretek lehetőséget kínálnak arra, hogy a hallgatók fontos munkaköröket töltsenek be a hazai és nemzetközi pénzintézeti szektor cégeinél, intézményeinél.

Ahogy Fábián Gergely, a Budapest Insitute of Banking vezérigazgatója megfogalmazta:

„Nemrég közgazdasági Nobel-díjat ért a válasz arra a kérdésre, hogy mennyi az oktatás, mint befektetés hozama? Kiderült, nagyjából annyi, mint a többi húzóiparágé. Bár a Tőzsde és a KEBA közös kezdeményezése csak egy játékos megmérettetés volt, biztos vagyok benne, hogy a hozama, azaz a megszerzett ismeretek, a tudás hasznos segítőtárs lesz minden résztvevő fiatal felnőtt életében is. A Budapest Institute of Banking a győzteseknek járó tanulási lehetőséggel szeretné emelni a tétet, és további ösztönzést kínálunk a pénzügyi szektorban hasznosítható korszerű tudás megszerzésére."

A komoly iskolai felkészítés következtében határozottan élesebb volt a mostani verseny. A külföldi mellett a hazai tőkepiacra is nagy hangsúlyt fektetett a KEBA a játék során és a diákok felkészültsége a zsűri tagjai szerint érezhetően javult ezen a téren is.

keba-tozsdejatek-180302_1.jpg

A szervezők abban is bíznak, hogy a fiatalok által elsajátított szakismeret a diákok közvetítésével szép lassan átszivárog a szülők, nagyszülők világába is, ezzel segítve az egész társadalom fokozatosan javuló pénzügyi tudatosságát.

„Örömmel látjuk, hogy egyre több iskola készíti fel professzionálisan a diákokat a versenyre, szakköröket, felkészítő órákat szerveznek, azaz a verseny egyfajta multiplikátor hatást is elér. A versennyel bevallottan az a célunk, hogy a magyar társadalom körében magasabb szintre emeljük a pénzügyi tudatosságot, a befektetési jártasságot, így az iskolai felkészítés is elősegíti ezt a folyamatot” – mondja el a verseny kapcsán Martin Hajdu György, a KEBA kuratóriumi elnöke.

Az Erste Befektetési Zrt. több mint 25 éve a BÉT aktív, a tőzsde fejlesztése iránt elhivatott szereplőjeként és az „Év Befektetési Szolgáltatója” díj nyerteseként is elkötelezett a pénzügyi kultúra fejlesztése iránt – hangsúlyozta Cselovszki Róbert, a társaság elnök-vezérigazgatója. Az Erste Befektetési Zrt. kiemelt figyelmet fordít az ismeretek bővítésére, bárki számára nyitott díjmentes oktatásokkal, TED jellegű Investment Club rendezvényekkel, 8 különböző magyar nyelvű elemzési hírlevéllel segíti a tájékozódást.

„Örömmel segítünk a fiatalabb korosztályok tudásának elmélyítésében, hiszen nem csak a jövő befektetőit, hanem jövőbeni kollegáinkat is köztük tudhatjuk.” – emelte ki a Cselovszki Róbert.

A versenyt támogató BÉT Kommunikációs vezetője, Bozsik Balázs kiemelte: a Budapesti Értéktőzsde a hazai pénz-és tőkepiac központi szereplőjeként kiemelt feladatának és kötelességének is érzi, hogy támogasson minden olyan gyakorlati kezdeményezést, amely a jövő tudatos befektetői bázisának megteremtéséhez és megerősítéséhez, a hazai pénzügyi kultúra fejlesztéséhez, a pénzügyi tudás elmélyítéséhez aktívan hozzájárul.