osztonzo_allam_konferencia_20210831_1

Az eseményen Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója az ösztönző állam digitális tudásmegosztásban, valamint fenntartható vállalati fejlődésben betöltött szerepét körüljáró panelbeszélgetés moderátoraként vett részt. A beszélgetés keretén belül Hegedűs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója, Joerg Bauer, a Tungsram Group elnök-vezérigazgatója és Vitkovics Péter, a DM-KER Nyrt. és a Megakrán Nyrt. felügyelőbizottsági elnöke osztották meg gondolataikat a téma kapcsán.

A panelbeszélgetés felvezetéseként Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója a koronavírus tőkepiacokra tett dinamikus hatását mutatta be, amely során elmondta, a rendkívül gyors árfolyam-zuhanásokat csaknem ugyanolyan gyors visszaépülés követte, és jelenleg már messze a válság előtti szint fölött állnak a tőzsdemutatók. A kilábalás ugyanakkor nem minden szektorban bizonyult egyenletesnek, rendkívüli erőfeszítések, fiskális és monetáris stimulusok árán valósult meg. Hozzátette, a vállalkozásokban egyre inkább hangsúlyos szerepet kap a fenntartható fejlődés, így a BÉT stratégiájában is egyre jelentősebbé válnak az ESG szempontok, amelyben a hazai tőzsde sarokpont kíván lenni.

osztonzo_allam_konferencia_20210831_2

Hegedűs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója ezt követően kifejtette, a pénzintézetet 2010-es megalakulása óta a fintech-vállalatokra jellemző digitális fókusz mellett szigorú költséggazdálkodás jellemzi, amelyek következtében a bank mérlegfőösszege a válság során is dinamikusan nőtt a kiemelkedően magas költséghatékonyság és eredményesség mellett.

Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy hazánkban több százezer nano- és mikrovállalkozás működik, amelyek hatékonyságukban nem tudják felvenni a versenyt a nagyvállalatokkal. Krisán László ismertette, ezen vállalkozások jelentős részét erőteljesen érintette a koronavírus-válság, amelyet innovatív Széchenyi Kártya programokkal igyekeztek kezelni.

Joerg Bauer, a Tungsram elnök vezérigazgatója szerint 2020 tavaszán a vállalat szinte azonnal megérezte a válságot, a rendelésállomány mintegy 85 százalékkal zuhant, azonban rugalmas szervezeti reagálással ezt sikerült megfelelően kezelni és nagyobb veszteségek, tömeges elbocsátások nélkül átvészelni az időszakot.

Vitkovics Péter, a DM-Ker és a Megakrán felügyelő-bizottságainak elnöke kiemelte, a DM-Ker már a válság előtt tudatosan készült arra, hogy proaktív módon kezelje a változásokat, ne kényelmesedjen el a hosszú konjunktúra során és felkészült szervezettel tudjon reagálni a kedvező üzleti lehetőségekre. Meglátása szerint a két vállalat mindenképpen a válság nyertese lehet.

Fotók: Szilágyi Dénes