2020 második havában a nemzetközi híradások, és így a globális tőkepiaci hírek is alapvetően a koronavírusról szóltak. A világon nem sok olyan befektető lehetett, aki az egyes nemzetgazdaságok vagy szektorok, esetleg konkrét cégek történéseire figyelt. Ilyenkor a nemzetközi tőzsdéken a jobban érintett szektorok, vagyis a turizmus, a logisztika, a vendéglátás, az olajipar estek a leginkább, miközben a védelem, a biztonság, a gyógyszeripar vagy az aranyszektor papírjai sokkal jobban tartották magukat. A Budapesti Értéktőzsde a hónap utolsó két napjáig remekül tartotta magát, még pluszban is volt, de végül 43 072 pontról, 40 230 pontig korrigált.

BÉT_februári_sajtóközlemény (1).png

Az egyes részvények közül a forgalom 51 százalékát adó OTP 14 120 forintról 13 290 forintig esett, ahogyan a remek amerikai értékesítési adatokat publikáló Richter Gedeon gyógyszercégnél is kitartott a befektetői optimizmus. A részvény 5 százalékkal, 6 215 forintig gyengült. Egyaránt csökkent a befektetők lelkesedése a másik két vezető részvény esetében is, a MOL 8,4 százalékot, míg a Magyar Telekom 12,3 százalékot esett a hónapban.

Nem ez volt a kisebb forgalmú papírok legjobb hónapja sem, szinte minden ilyen részvény árfolyamesést szenvedett el februárban. Az Est Media, az Ott-One és a Kulcs-Soft voltak a leginkább gyengélkedő, kétszámjegyű mértékben zuhanó részvények.

BÉT_februári_sajtóközlemény (2).png

A februári 302,4 milliárd forintos összesített forgalom meghaladta a megelőző hónap 252,4 milliárd forintos összesített kereskedési értékét, de a bázis 193,6 milliárd forintos forgalmát is. A 15 milliárd forintos napi átlagos forgalom szintén megverte a januári 11,5 milliárd forintos átlagos értéket, de a bázis 9,7 milliárd forintos napi átlagához képest is komoly bővülést jelentett.

BÉT_februári_sajtóközlemény (3).png

A befektetési szolgáltatók forgalmi versenye februárban is a jól megszokott sorrend szerint alakult, a Wood & Company 172 milliárd forintos duplikált forgalommal vezette a listát, az Erste (163,8 milliárd forint) volt a második és a Concorde (128,2 milliárd forint) csípte meg a bronzérmet.

BÉT_februári_sajtóközlemény (4).png