A nyár utolsó hónapjában korrekció indult a nagyobb részvénypiacokon, ami nem meglepő annak fényében, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború tovább folytatódott, sőt eldurvult. A befektetőket már nem hatja meg, amikor épp tárgyalni kezdenek a felek, hisz eddig minden ilyen kísérlet elakadt. Ugyancsak aggasztja a befektetőket az esetleges megegyezés nélküli brit EU-kiesés lehetősége, melynek jócskán megnőtt az esélye Boris Johnson miniszterelnöksége alatt.

A befektetők az utóbbi fél évben egyre inkább a kötvénypiacok felé fordultak: Európában sok országban már negatív államkötvényhozamok vannak, és az amerikai hozamok is minden lejáratra szokatlanul nagyot estek (így az árfolyamok emelkedtek) május óta. A részvénypiacokon viszont esés indult: a főbb amerikai részvényindexek a hónapban
3 százalékkal estek vissza, a német DAX 5 százalékkal gyengült.

BÉT_augusztus_sajtóközlemény_1

Ilyen körülmények között a BUX is korrekcióba kezdett: 40 764 pontról 39 794 pontig csökkent, 2,4 százalékkal. Az OTP 12 300 forintról 12 010 forintig, 2,4 százalékkal esett vissza, a MOL ára 3000-ről 2948 forintig mérséklődött, ez 1,7 százalék mínusz, a legnagyobb mértékben a blue chipek közül a Richter gyengült: 3,1 százalékkal 5185 forintról 5025 forintig.

BÉT_augusztus_sajtóközlemény_2

Kis mértékben, 1,1 százalékkal csökkent a Telekom 423 forintig, a papír relatív ereje nem meglepő a viszonylag kedvező osztalékhozam miatt, a 6 százalék körüli szint az alacsony kamatkörnyezetben vonzó a befektetőknek. Még három papír forgalma haladta meg az összeforgalom egy százalékát, ők a nyár eleji emelkedés után most visszaestek: az Opus
429-ről 383 forintra 9,8 százalékkal, az EstMedia 142,4 forintról 110 forintig 22,8 százalékkal, és az előző hónapokban nagy lelkesedés által övezett 4iG is csökkent, 962-ről 919 forintig, 4,5 százalékkal.

BÉT_augusztus_sajtóközlemény_3

A brókercégek közül a Wood végzett az első helyen 107,6 milliárdos duplikált forgalommal, a második helyre az Erste került 97,5 milliárddal, harmadik lett a Concorde, 93,2 milliárddal.

BÉT_augusztus_sajtóközlemény_4