EBH_KEBA_tozsdejatek_banner_201909_900x386-v1.png

A "pénzügyi kultúra" fontosságának hangoztatása divatossá vált az utóbbi években és számos előremutató kezdeményezés is elindult, ugyanakkor a Brókerképző versenye az egyetlen, amely továbbra is kifejezetten a megtakarítások és befektetések témakörére fókuszál.

Martin Hajdu György, a Brókerképző kuratóriumának elnöke szerint

a verseny célja nem az, hogy a szervezők adják át a megtakarításokkal és befektetésekkel kapcsolatos ismereteket, hanem hogy a diákok maguk kóstoljanak bele a tőkepiac világába. Így a verseny során a megszokott online kvízek mellett egy valódi tőzsdeplatform is várja a őket, hogy aztán a legjobbak majd a szakma neves képviselőiből álló zsűrinek mutathassák be megszerzett képességeiket.

A verseny egyik fő szakmai partnere, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) nevében Bozsik Balázs kifejtette, hogy

a céljuk az, hogy a versenyre regisztráló diákok közül minél többen átérezzék a tudatos pénzkezelés fontosságát, függetlenül attól, hogy a jövőben milyen szakmát, foglalkozást választanak maguknak.

Ugyanakkor a versenyben legjobban szereplő diákok olyan szakmai díjakat nyerhetnek el, melyek már a szakmai karrierjük kezdetét is jelenthetik:

  • tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyam, melyet a BÉT és leányvállalata, a Budapest Institute of Banking biztosít a legjobbaknak;
  • nyári gyakorlat a versenyt támogató Erste Befektetési Zrt.-nél.

A verseny végeztével egyéb más díjak is átadásra kerülnek majd, úgymint okosóra tárgynyeremények, illetve a tanárok számára összesen 125.000 forint értékű utalvány.

A verseny indulása: 2019. november 13.

További részletekért kérjük, látogasson el a verseny honlapjára:

https://kebaverseny.hu/