ESGjelentés_aloldal_kép.jpg

A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) a magyarországi közgazdászok legnagyobb múlttal rendelkező szakmai szervezete. Az 1894-ben alapított társaság mintegy háromezer taggal rendelkezik és európai viszonylatban is a legpatinásabb közhasznú egyesületek egyikének számít. A társaság május 17-én tartott, "Fenntarthatóság a tőzsdén" című online konferenciáján Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója, egyben az MKT Fenntarthatósági Szakosztályának elnökének köszöntője mellett többek között Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke is előadást tartott.

A szakmai konferencia kiemelt programpontja a BÉT első Fenntarthatósági Jelentésének bemutatása volt, amelyet Szalay Rita ügyvéd, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda (PwC Legal) tagja ismertetett. Ezt követően Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a szakosztály elnökségi tagja foglalta össze a 2022-es eredményeit „Zöld pénzügyek krízisek idején” című előadásában. A szakmai programot panelbeszélgetés zárta, amelynek fókusztémája a BÉT ESG pilot programja volt – a beszélgetés során Pál Gábor, a CÉH vezérigazgató-helyettese, Csorbai Hajnalka, az OPTEN stratégiai igazgatója, Lukács Ákos, az Ernst&Young partnere és Kozma András, a Credit Management Group vezérigazgatója osztotta meg gondolatait.

A fenntarthatóság kérdéskörének fontosságát a Budapesti Értéktőzsde kiemelt odafigyeléssel kezeli, ennek pedig fontos platformja a Fenntarthatósági Jelentés, amely amellett, hogy beszámol a Tőzsde fenntarthatósági tevékenységéről, a 2023-2025 közötti időszakra vonatkozó fenntarthatósági stratégiáját is részletesen taglalja.

A BÉT szabályozási, oktatási, piacfejlesztési törekvésekkel, a fenntartható működéshez szükséges tudás és eszközrendszer, piaci infrastruktúra megteremtésével segíti az ESG-szemléletmód hazai terjesztését, ezzel a vállalatok fenntartható működés felé terelését. Az ESG Kibocsátói Útmutató a kibocsátok ESG-jelentési gyakorlatát támogatja, az európai uniós forrásból megvalósuló Mentor Program keretében pedig a kis- és középvállalati szektor zöldülését kívánja ösztönözni a BÉT, zöld finanszírozási és ESG-tanácsadás képében. Szintén a kkv-szektort hivatott támogatni a tavaly meghirdetett, a BÉT és az EY által közösen kidolgozott minősítési módszertanra alapuló ESG pilot tanácsadási program.

Az online konferencián a szakmai program mellett sor került a Fenntarthatósági Szakosztály három évente esedékes tisztújítására is, amelynek keretében változatlan személyi összetétellel folytatja a munkát az elnökség, illetve ismét Végh Richárdot választották meg a szakosztály elnökének. A BÉT vezérigazgatója 2017 májusa óta tölti be a pozíciót.

A Budapesti Értéktőzsde piaci pozíciója a fenntarthatósági törekvéseket tekintve is speciális, hiszen amellett, hogy önálló gazdasági entitásként határozott célunk, hogy a saját működésünkben is érvényesítsük a fenntarthatósági aspektusokat, a hazai tőkepiac platformszolgáltatójaként a vállalati kör edukálásában is kiemelt szerepet vállalunk. Az első alkalommal összeállított Fenntarthatósági Jelentés mindkét szerepkörre kitér, ezért fontos mérföldkőnek tekinthető a BÉT ESG-aktivitásában. Bízunk benne, hogy a BÉT a továbbiakban is egyfajta szakmai műhelyként szolgálhat a hazai tőkepiac számára, emellett, mint vállalat, jógyakorlatként mutathat példát a fenntartható működés felé vezető úton igyekvő társaságok számára.

– mondta el Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.

A BÉT Fenntarthatósági Jelentése online, a BÉT honlapján is elérhető.