A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiacon betöltött pozíciójának jelentős megerősítését tűzte ki célul a BÉT, ezért az Equilor Befektetési Zrt-vel együttműködve átalakította az Áru Szekciójának szabályrendszerét. Az új kereskedési feltételek januárban léptek életbe, és az első hónapok tapasztalatai azt mutatják, hogy a piaci szereplők egyre nagyobb számban és érdeklődéssel fordulnak az árupiaci lehetőségek felé. Az árupiaci szekcióban tett kezdeti lépések sikerét elismerve, valamint jövőbeni további elköteleződését kifejezve indította el csütörtökön reggel közösen a BÉT és az Equilor vezérigazgatója a tőzsde nagy hagyományokkal rendelkező csengőjének megszólaltatásával a kereskedést. Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója kiemelte: örömükre szolgál, hogy a régióban egyedülálló árupiac fejlesztése során az Equilorban komoly és elkötelezett partnerre találtak. Bíznak benne, hogy a következő hónapokban egyre nagyobb számban jelennek meg a szereplők mind tőzsdetagként, mind pedig kereskedőként a szekcióban, így a hazai tőzsdetörténetben több mint másfél évszázados múltra visszatekintő árupiac ismét a presztízsének megfelelő szerepet tölthet be a tőzsdei kereskedésben. Szécsényi Bálint, az Equilor vezérigazgatója elmondta, hogy az Equilor, mint a BÉT egyik alapítója, egyben legrégebbi független magyar szereplője számára mindig is kiemelt cél volt a hazai tőkepiac fejlesztése, és fontosnak tartják a jól jövedelmező, de a ma megszokottól eltérő befektetési lehetőségeket is felkínálni ügyfeleik számára. Kifejtette, hogy az Equilor az elmúlt évtizedekben végig fenntartotta árupiaci tőzsdetagságát, így örömmel vesznek részt a szekció felpörgetésében és az ehhez kapcsolódó edukációban, szemléletformálásban. Szécsényi Bálint kiemelte, hogy a magyar agrárium a gazdaság jelentős motorja, és véleménye szerint miként erős gazdaság nem létezik erős tőkepiac nélkül, erős agrárium sem létezhet erős árutőzsdei kereskedés nélkül.

A BÉT Áru Szekciójának működése az elmúlt időszakban jelentősen átalakult: a változások többek között a kereskedhető termékek körét, illetve a kereskedés és a delivery szabályrendszerét is érintik. A kereskedhető termékek köre a korábbiakhoz képest hat határidős termékre szűkült. Öt korábban is a befektetők rendelkezésére állt, velük január 18-tól átalakított termékjellemzőkkel és szabályokkal folytatódik a kereskedés: ezek a nagy olajtartalmú napraforgómag, az ISCC NUTS II fenntartható nagy olajtartalmú repce (korábban nagy olajtartalmú repce), a takarmányárpa, az ISCC NUTS II fenntartható takarmánybúza (korábban takarmánybúza) és az ISCC NUTS II fenntartható takarmánykukorica (korábban takarmánykukorica). Ezen öt termék mellé új termékként bevezetésre került a határidős euro búza. A kereskedés és a delivery szabályrendszere több ponton módosult. Az ügyletek elszámolási pontjainak (paritásainak) listája bővült, amelynek következtében az országban előállított termények bekapcsolódhatnak a tőzsdei árukereskedelembe. Az áruszekcióban új kereskedési időszakban lehet üzleteket kötni, ami elősegíti a kockázatmentes delivery sorsolást: a lejárati hónapot megelőző hónap végéig tartó Szabad kereskedési időszakot egy 3 napos, speciális szabályok szerint működő Sorsolási szakasz követi, amelynek megfelelően a lejárati nap kitolódik a lejárati hónap 3. tőzsdenapjára. Az Áru Szekcióban az árutermékek kereskedése 11:00 és 16:06 között zajlik.

További részletek a BÉT kapcsolódó közzétételében találhatók.