Zakany_Szerszamhaz_SBT_3137_50.jpg

Zákány Levente szerviz vezető, Zákányné Szilágyi Katalin ügyvezető, Zákány Imre alapító, Zákány Zsolt sales vezető

Egy jókor elhangzott, később sorsdöntőnek bizonyuló mondat inspirálta Zákány Imrét, a szerszámház alapító-tulajdonosát a saját lábra állásra.

Először tanult szakmájában, villamosgép-szerelőként helyezkedett el egy debreceni cégnél, miközben apósa lakatos vállalkozásába is besegített. Amikor kezdett sok lenni neki, hogy az egész napos hegesztés után éjfélig még a villanymotorokat javítja és bátyjának panaszkodott erről, ő kimondta a kulcsmondatot: „gyáva népnek nincs hazája.” Zákány Imre megfogadta testvére útmutatását és belevágott a saját vállalkozásba. Eleinte egyfős – a informatikai startupoknál divatos garázs helyett – „padláscégként” végezte a villamosgép javítást és tekercselést. Felesége, Zákányné Szilágyi Katalin – aki most a szerszámház könyveléséért felelős – otthon volt gyesen, és besegített, maga szállította ki a megjavított gépeket az ügyfeleknek. A vállalkozás első alkalmazottja pedig az alapító szomszédja volt, aki még mindig a cégnél dolgozik.

Zakany funfact.jpg

A kezdetektől organikusan fejlődött a vállalkozás, és bővült a portfóliója. A szerviz mellett, eleinte még mellékvágányon elindult a cég mostani fő profilja, a kéziszerszám kereskedelem. Első önálló boltjukat Hajdúszoboszlón nyitották 2000-ben, ami egyben volt szerviz és kereskedés – ezt Katalin vezette a gyesről visszatérve. Szépen futott fel az üzlet, és nőtt a vevőkör, de éppen amikor igazán beindultak volna, beütött a 2008-as gazdasági válság. Mivel elsősorban építőipari cégeket szolgáltak ki, amelyek akkor eléggé a padlóra kerültek, dilemma volt, hogyan tovább. Semmiképpen nem akartak megválni a dolgozóktól, így ki kellett találni, milyen munkát adjanak nekik.

Zákány Imrének korábbi, a lakatosszakmában szerzett tapasztalata miatt a gépgyártás tűnt a legjobb választásnak – ami azért ezzel együtt is eléggé ambiciózus volt. „Mindenünk megvolt hozzá: a lelkesedésen kívül semmi” – idézte fel. Az új üzletág beindításához tőke is kellett. Mivel jól ment a hajdúszoboszlói boltjuk, az a kreatív ötletük támadt, hogy nyitnak egy újat Debrecenben, hátha két bolt már hozza a szükséges pénzt – ami be is jött.

Emellett jól ráéreztek a kéziszerszám-ipar nemzetközi trendjeire is. „Észrevettük, hogy szűkül ez a piac, kisebb az igény a javításra. Egy sarokcsiszoló 30 éve is 30 ezer forint volt, és most is annyi, csak a pénz nem ér annyit.” Ekkor szintet léptek vevőkörben és megcélozták az ipart, ahol még jobban tudták kamatoztatni villamos- és gépipari szakértelmüket, nagyobb motorok, hajtások, szivattyúk, és teljesen más technika kellett az ipari igények kiszolgálásához. Ehhez kapcsolódva megépítették Derecskén a szivattyú- és villamosgépjavító műhelyüket 2013-ban – itt már pályázati forrásból tudtak fejleszteni. Ugyanitt téglavágó gépgyártást és falazóelemek méretre vágását is biztosították a kőműveseknek.

Derecskén azóta is folyamatos a fejlesztés, a legújabb szolgáltatás egy lézervágó és porfestő műhely, amelyet szűk egy éve adtak át. Eközben Debrecenben egy újabb, 2500 négyzetméteres bolt építése van folyamatban – a mostani 70 négyzetmétereset már alaposan kinőtték, csaknem folyamatos a sorbanállás benne.

Sokan irigyelhetik érte a céget, hogy a koronavírus járványból pozitívan jöttek ki. Annyian kezdtek el otthon barkácsolni, és vették a szerszámokat, hogy pillanatok alatt megsokszorozódott a forgalmuk. Úgy megnőtt a vevőkör, hogy rekord gyorsasággal kellett raktárat és logisztikai központot építeni. Az állandó fejlesztéseknek és innovációknak köszönhetően szárnyalt az üzlet: nagyjából tíz év alatt tízszeresére nőtt a Zákány szerszám árbevétele, amelynek négyötödét a kereskedelem adja. Soha nem volt egyik évük sem roszszabb, mint az előző – és ez idén is várhatóan így lesz: az első négy hónapban 35 százalékkal nőttek a bolti eladások Debrecenben az előző évihez képest, köszönhetően az óriási raktárkészletnek is.

Hosszabb távon szeretnék növelni a gyártási tevékenységből származó bevétel arányát, ami egyelőre öt százalék körüli – azzal együtt, hogy egyelőre nem reklámozták, nem igazán vezették be a piacra ezt a profiljukat.

A generációváltást számos, a rendszerváltást követően nagyra nőtt magyar családi kis- és középvállalkozás kihívásként éli meg. Nem így a Zákány Szerszámháznál, ahol a gépész- és villamosmérnöki végzettséggel bíró fiúk, Zsolt és Levente beleszülettek a családi vállalkozásba, és együtt is nőttek fel a céggel.

Idősebb gyermekük, Zsolt 18 évesen nem egy drága órát vagy autót kapott szüleitől, hanem egy feladatot: a cég webshopjának összerakását és fejlesztését a marketinggel együtt. Meg is találta benne a számítását, amit az eredmények is igazolnak: a cég árbevételének jelentős része az iparági összehasonlításban elég korán, már 2010-ben elindult online értékesítésekből jön. A cégben jelenleg Zákány Imre viszi a villanymotorok tekercselését, karbantartását, Katalin a könyvelést vezeti, Levente a szivattyúzástechnikában van otthon, Zsolt pedig a webáruház mellett a lemezmegmunkálás üzletágért is felel. A kereskedő cégekre jellemző ellátásilánc-problémát nem igazán érezték meg, mert a profitot visszaforgatják a raktárkészletbe, így legalább helyettesítő terméket biztosan tudtak ajánlani a vevőknek. És ha valaki egyszer és másodszor is mindent időre megkapott náluk, harmadszor már nem is gondolkozik más boltban.

Nincs megállás, a következő években is folytatják a terjeszkedést. Az új debreceni bolt építése mellett Derecskén is már megvan a következő telek, ahol akár egy 4000 négyzetméteres csarnok is elfér. A profilt tekintve a fémipar és a saját gyártású gépek felé szeretnének jobban elmozdulni. Ennek egyszerű az oka, minél nagyobb tételben vásárolnak például gázt vagy vaslemezt, annál kedvezőbb az ára, így nagyobb árrést lehet realizálni rajta. Megfelelő üzleti környezet és pályázati lehetőségek mellett középtávon a határon túlra, Nagyváradra is terjeszkednének.

Zákány.jpg