Clasman_SBT_8174_12.jpg

Mendi Tamás tulajdonos, ügyvezető, ifj. Pintér Attila tulajdonos, ügyvezető

Garázs nélküli garázscégként indultunk, minden tekintetben végigjártuk a ranglétrát” – elevenítette fel Pintér Attila ügyvezető igazgató. A kis szerelőcégnek kezdetben nem volt telephelye, még irodája sem. A két tulajdonosnak volt viszont egy erős ütőkártyája: a kapcsolataik. És egy erős szakember-gárda, akikkel el tudták kezdeni a munkát a külső helyszíneken. Mivel a két tulajdonos sok éves tapasztalattal rendelkezett a technológiai szerelés területén, adta magát, hogy ezeket a tevékenységeket a Clasman Kft. végezze a klaszterben. A gyártáshoz szükséges minősítések és a megfelelő infrastruktúra kialakítását követően viszont már komplexebb technológiai munkákra és ipari generálkivitelezésekre vállalkoztak.

„2015 végén jött a fordulat, amikor belekezdtünk a gyártó tevékenységbe. Akkor sikerült ezt a telephelyet megvásárolni. Majd a helyszínen beépített elemek nagy részét elkezdtük itt összerakni, végül a hangsúly a gyártásra terelődött, ez volt a cég számára a törzsfejlődés folyamata” – mondta Mendi Tamás társtulajdonos.

Eleinte szénacél termékek feldolgozásával foglalkoztak, menet közben jött be az élelmiszeripari vonal. Borászatoknak készítenek saválló tartályokat, közben a gyár folyamatosan bővült.

CLASMAN funfact.jpg

„Mindezt eddig saját forrásból, és pályázati tőkéből valósítottuk meg. Óriási szerencsénk volt azzal, hogy megnyíltak ezek a lehetőségek a cég előtt, komoly léptékben tudtunk így fejleszteni” – mutatott rá Pintér Attila. Éppen ezért komoly váltás előtt áll most a cég, ugyanis ahogy a tulajdonosok fogalmaznak, a nagyra nőtt gyárat etetni kell, akkor éri meg fenntartani, ha folyamatosan növekednek. És bár a hagyományos piacaikat sem szeretnék elengedni, az évek óta folytatott kutatás-fejlesztésnek köszönhetően most egy olyan termékkel tudnak a piacra lépni, amelyhez a tulajdonosok partnerek bevonását tervezik.

„Olyan léptékű fejlesztések állnak előttünk, amit mi ketten nem biztos, hogy meg tudnánk ugrani, már van is két olyan partnerünk, akik szeretnének beszállni a cégbe” – mondta Pintér Attila, aki két körben tízmillió euró fölötti tőkebevonást tervez. A nagy fejlesztés alapötletét egy 2019-es megkeresés adta. Olcsó, gyorsan telepíthető munkásszálások legyártását kérte a megrendelő.

„A felkérést követően megvizsgáltuk a piacot, ahol kiderült, hogy jellemzően iroda, – lakó, – vagy egyéb átalakított konténerből oldják meg a cégek a munkásszállásokat. Ezek minősége, komfortja, hatékony üzemeltetése a hosszabb távú életvitelszerű ott tartózkodást nem, vagy csak alacsony életminőségi szinten támogatja” – mondta Mendi Tamás hozzátéve, azt a célt tűzték ki, hogy olyan házakat hozzanak tető alá, amelyben maguk is szívesen laknának. Ezért kezdtek bele saját fejlesztésű acélszerkezet vázas épület fejlesztésébe, ami családi házas környezetet biztosít, gyorsan, alacsony áron, szükség esetén moduláris rendszerben. Így születtek meg az ATTA házak, amelyektől a tulajdonosok további intenzív expanziót remélnek Magyarországon és Közép-Európában. A cég piackutatása ugyanis fényt derített arra, hogy nemzetközi szinten is sokan igényelnének olcsó, gyorsan telepíthető épületeket, viszont a piacon jellemzően csak olyan megoldások léteznek, melyek a potenciális megrendelők „családi ház” elképzeléseihez nem, vagy csak részben felelnek meg. Ráadásul a hagyományos építkezéssel szemben, ha beindul a sorozatgyártás, kevesebb hulladék képződik, nagyobb gyártási pontosság és ezáltal magasabb minőség és hosszabb élettartam érhető el. Jobban szervezhető a munka, a gyártás során magasabb automatizáltság érhető el, ezáltal nő a hatékonyság, és ami a mostani turbulens időkben a legfontosabb, a szerződés pillanatában érvényes árat tudják tartani a befejezéskor is.

„Ezért döntöttünk úgy, hogy a Clasman Kft. acélszerkezet gyártó üzemét házgyárrá alakítjuk” – mondta Pintér Attila. 2022 év elején már el is kezdődött az acélszerkezet vázas épületek gyártása kis szériában. A cég első megrendelője a Magyar Máltai Szeretetszolgálat máris vásárolt négy darab 30 négyzetméteres bemutató házat, ezek Budapesten, a Római parton lesznek felállítva. Emellett a fejlesztés folyamatosan zajlik, már most is komplett gyártási technológia áll rendelkezésre, amely kiválóan alkalmas jó minőségű nyaralóház, valamint szociális épületegység kialakítására is, akár közel nullás energiaigénnyel. Érdekesség, hogy az elsőként kifejlesztett szétnyitható MobilHome-berendezésük katonai felhasználásra is alkalmas lehet, ezért a cég megszerezte a honvédelmi beszállításhoz szükséges tanúsítványokat.

„Célunk az, hogy vállalatfejlesztéssel, gyártóművünk korszerűsítésével, a gyártási hatékonyság és minőség növelésével a térség meghatározó technológiai gyártócégévé váljunk. A tervezett beruházások megvalósításával és folyamatos kutatás-fejlesztéssel öt éven belül az ATTA Moduláris készházakkal Európában piacvezetők tudunk lenni” – mondta Mendi Tamás. Jelenleg a hazai régiók mellett, Horvátország, Spanyolország és a skandináv országok területén keresnek kizárólagos értékesítő partnereket, de a szállítási költségek lefaragása érdekében a külföldi gyártást sem zárják ki.

A nehézségek a Clasman Kft.-t sem kímélték, részben a nagy léptékű fejlődés okozott feszültséget, a koronavírus okozta válsághelyzetben is voltak nehéz pillanatok. Mivel eltűntek a projektek a piacról, ezért a cég olyan munkákat is elvállalt, amelyeket normál körülmények között nem tett volna, így tudtak kitartani a nehezen felépített csapatuk mellett. Mert jó szakembert nekik is nehéz találni, nem véletlen, hogy a moduláris lakóépületek gyártását autóipari mintára egy előre megtervezett üzemi gyártósoron képzelik el, ahol minden állomáson más-más szakember végzi tevékenységét, és keresik az automatizálás lehetőségét is. A háború-okozta acélhiány pedig éppen a covid miatt összevásárolt raktárkészletek miatt nem jelentett problémát a cégnek, mire kifogyott volna, az utánpótlás helyreállt és az árak is visszarendeződtek.

A két cégvezető most az ugrásszerű növekedés előtt álló vállalat új struktúráját készíti elő, zajlik a Magyar Multi Program támogatásával a vállalatirányítási rendszerük fejlesztése. Abban is egyetértenek, hogy a siker titka az, hogy reggel időben kell felkelni, és bemenni dolgozni.

Clasman.jpg