Minden évre jut sikeres tőzsdei befektetés: 2018-ban a Megakrán, 2019-ben a DM-KER, 2020-ban a Gloster, 2021-ban az AutoWallis, majd 2022-ben újra az AutoWallis és az Épduferr. A Széchenyi Alapok mind az öt eddigi BÉT Xtend tőkeemelésnél, melyben részt vett – jellemzően a tőkeemelési kör legnagyobb befektetőjeként – vezető befektető szerepet töltött be.

A fentiek közül időközben a DM KER és a Megakrán már át is került a standard piacra.

Ha a pre-IPO befektetéseket is figyelembe vesszük, a Széchenyi Alapok már összesen több mint 12 milliárd forintot helyezett ki tőzsdei befektetések keretében és megjelent a prémium piacon is. A BÉT Prémium kategóriájában forgó AutoWallis Nyrt.-be két befektetési körben, szintén vezető befektetőként több mint 3 milliárd forintot invesztált.

Tőzsdei portfólióján eddig átlagban 68%-os nem realizált árfolyamnyereséget ért el, ezen belül a Gloster a csúcson már közel hatszorosát érte kibocsátási árának.

Stratégiai céljai azonban változatlanok maradtak: nagy hozzáadott értékű vállalkozásokba fektetett tőkével közép- és hosszú távon segítse növekedésüket és ezen keresztül a magyar gazdaság növekedését és stabilitását. Ennek pedig az egyik legfontosabb eszköze a tőzsde folyamatos bővülése és hatékony működése.

A Széchenyi Alapok számára változatlanul első számú priori - tás maradt a BÉT, és az azon jelenlevő, illetve a tőzsdére lépni kívánó vállalatokkal felépített kitűnő kapcsolatának fenntartása és gyarapítása. A tőzsdefejlesztés érdekében nyitott az új, innovatívabb üzleti modellben működő, és adott esetben korábbi életfázisú cégek finanszírozására is. A hazai tőkepiac fejlesztésének elkötelezett és aktív támogatójaként egyik fontos célja, hogy növelje a tőzsdén forgó vállalatok számát. Ehhez céltudatosan választ ki olyan cégeket is, melyek vállalják, hogy néhány éven belül tőzsdére mennek. Dedikált pre-IPO terméke kifejezetten ilyen, feltörekvő cégek számára készült. A mai hazai gazdaság egyik krónikus problémájának, a generációváltásnak a megoldására pedig egy azt támogató, speciális terméket is kidolgoztak, amely szintén segítheti a tőzsdére lépést.

A tőzsdére lépés – a megnevezés ellenére – mindig egy hosszabb folyamat, az alapkezelő befektetési tevékenysége pedig igazodik a vállalatok aktuális igényeihez, ami abban is megnyilvánul, hogy a fenti törekvések támogatására akár több szakaszban is kész tőkét biztosítani. Az együttműködés a vállalatokkal továbbá nem csupán a finanszírozás biztosítására terjed ki, azon is dolgoznak, hogy tőzsdei portfóliócégeiknél segítsék a részvények likviditásának növekedését, ezáltal pedig a teljes Xtend-piac fejlesztését.

A tőzsdei megjelenéssel sokkal átláthatóbbá válik egy vállalat gazdálkodása. A transzparencia univerzális érték a piacon, általános kockázatcsökkentő tényező a befektetők számára, ami a kisbefektetők körében is növelheti a befektetési kedvet.

A befektetői piacon komoly, jelzés értékű üzenet, ha a vezető befektető stabil hátterű, jelentős tőkével rendelkező, jól ismert intézményi befektető, hiszen ez érdemben növelheti a befektetések kiszámíthatóságát. A magyarországi tőkepiacon immár 12 éve jelen levő, dinamikusan növekvő Széchenyi Alapok mára már több mint 155 milliárd forintos vagyont és nyolcvannál is több társaságot kezel. Szoros együttműködése tulajdonosával, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány fenntartásában lévő Óbudai Egyetemmel nagyfokú szinergiát tesz lehetővé a műszaki és gazdasági tudományterületek és a gyakorlati üzletmenet között, melynek előnyeiből a portfóliócégek is profitálhatnak.

A Széchenyi Alapok befektetéseinek jellemző mérete tőzsdei tranzakciók esetében milliárdos nagyságrendű, vállalatonként akár 10 milliárd forintos befektetés megvalósítása is lehetséges. A befektetési stratégia szerint a relatíve magas befektetési összeg ellenére jellemzően kisebbségi tulajdonrészt szerez a finanszírozott társaságokban és hosszútávú, stabil pénzügyi befektetőként viselkedik az átlagosan 5-8 évesre, de akár hosszabbra tervezett befektetési időtartam alatt.

A Széchenyi Alapok szorosan együttműködik a Budapesti Értéktőzsdével az aktív projektek és a befektetési lehetőségek kapcsán, annak érdekében, hogy továbbra elősegítse a tőzsdére lépést. Erősíti a BÉT Xtend-piac sikerességét azáltal, hogy befektetése és közreműködése nyomán az adott célvállalat szintet léphet méretben és minőségben.