Ne féljünk kimondani: a koronavírus-járvány miatt kialakult válság kezelését is megnyertük. Miután növekedésünk TOP5-ben volt az Európai Unióban 2013 és 2019 között, a TOP5-ben vagyunk az EU-ban a válság előtti gazdasági teljesítményhez visszatérők között is.

Miközben válságot kezeltünk, tekintetünket a 2030-as és azon túlmutató időhorizontra szegeztük. Azon dolgoztunk és dolgozunk, hogy Magyarországot 2030-ra azon öt európai ország közé vezessük, ahol a legjobb élni és dolgozni. Mi kell ehhez? Mindenekelőtt patriótának kellett és kell a jövőben is lennünk. A patrióta gazdaságpolitikával célunk a jól-lét fenntartható növekedését célzó gyarapodás, amit más néven inkluzív növekedésnek is nevezünk, mert minden társadalmi réteg részesül a növekedés hasznából. A 2010-es évek elején sokat bírált magyar út több éven át tartó, stabil, fenntartható és inkluzív növekedéshez vezetett, és hathatós választ adtunk a legnagyobb globális gazdasági kihívásra, nevezetesen az egyenlőtlen növekedés problémájára. Másodsorban azért is inkluzív a növekedésünk, mert a pénzügyi stabilitással és a teremtett környezet védelmével nem a jövő generációjának terhére gyarapszunk a jelenben. Harmadrészt arra törekszünk, hogy Magyarországot a munkaerőt kiváltani hivatott technológiák robbanásszerű térhódítása idején is magabíróvá tegyük: ezért alakítottuk és alakítjuk át a fentiek szerint innovációs és tudástermelő rendszereinket a felsőoktatástól, a szak- és felnőttképzésen át a köznevelésig.

Mindez az eredmény természetesen nem lenne elképzelhető a hazai vállalkozások nélkül, amelyek a gazdaság motorjaként álltak helyt a járvány alatt, és otthonuknak tekintették Magyarországot. Éppen ezért, a gyarapodás központi eleme, a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása, hogy haszonra váltsák a bennük rejlő lehetőségeket. Növekedésüknek egy fontos fázisa a Budapesti Értéktőzsde, hiszen a vállalatok érettségének egyik mérője a tőzsdei jelenlét, amely ugródeszkát jelent, hogy itthonról kiindulva a vállalatok meghódítsák a világpiacokat.

Köszönjük, ha partnernek tekintenek törekvéseikben! Így lesz a magyar gazdaság ütésálló, high-tech és zöld, és így kerülhetünk 2030-ra azon öt európai ország közé, ahol a legjobb lakni és dolgozni.