GVC_DávidIlona_78B7374.jpg

Dávid Ilona, cégvezető

Közel negyven milliárd forintos éves árbevétellel a GVC kifejezetten nagyvállalati csoport, mely évről-évre folyamatosan bővül. A számos ágazatban érdekelt társaság működésének zászlóshajója a Hungast Csoport, mely révén közel 200 ezer fogyasztót látnak el munkahelyi és közétkeztetésben. „A GVC Csoport nagyvállalatként működik, ám annál jóval rugalmasabban; például a tulajdonos elérhető, ami előnyt jelent, kiváltképp olyankor, amikor egyik napról a másikra kell olyan váratlan helyzetekre reagálnunk cégcsoport szinten, mint amilyet a pandémia okozott”, mondja Dávid Ilona, aki 2021 január óta vezeti a céget. Dávid Ilona neve nem ismeretlen Magyarországon, hiszen a legnagyobb hazai vállalatok közül többnek is volt hosszú ideig vezetője. Bárhol dolgozott, személye garanciát jelentett az eredményes működésre, sikeres fejlődésre.

A GVC Csoport tulajdonképpeni jogelődjét 1996-ban alapította a tulajdonosa. Fő tevékenység a közétkeztetés volt, jellemzően a helyi intézményeket láttak el. Az ezt követő években folyamatosan bővült a cég piaca és mérete: Dunaújvárosban, Esztergomban és Pest megyében végzett szolgáltatást. Az időközben Hungast névvel ellátott jogi entitás később tovább bővült: Pécsen, Zalaegerszegen és a főváros több kerületében indította el a szolgáltatását. 2016-ban egy akvizíció során az Elamen Zrt. és a tulajdonában lévő Bakony Gaszt Zrt. is a GVC Csoport tagjaivá váltak. Egy évvel később pedig a csoport felvásárolta az akkor piacvezető Sodexo Kft. üzletrészeinek 100%-át, így a cégcsoport a 2015. évi méret négyszeresére növekedett: piacvezetővé vált.

Ez idő alatt a közétkeztetés piaca átalakult egyrészt a szabályozás, másrészt a táplálkozás terén zajló fogyasztói szokások változása miatt. Az ételérzékenység miatti, speciális étrendek biztosítása is elvárás. „Mi abban próbálunk különbözőek lenni, hogy innovációval példát mutatunk. Ugyan gazdasági szempontból nehéz alátámasztani, hogy a magyar alapanyag jobban megéri, hiszen a szomszédos országokból olcsóbban is be tudnánk szerezni, de mi mindig a minőségben hittünk, mert tudjuk, hogy hosszútávon ez kifizetődőbb, és az, hogy a fogyasztók oldalára állunk. Előzetes bejelentkezés nélküli kóstolási lehetőséget biztosítunk a szülőknek a tálalókonyháinkon. Kínálatfejlesztéssel az egyre szigorúbb táplálkozásegészségügyi jogszabályi háttérnek is jól megfelelünk, neves gasztronómiai és dietetikai szakembereink segítségével.”

„A vállalati szegmens nagyon más, jóval közelebb áll a kereskedelmi vendéglátáshoz. Széles választék, a marketing is fontos eleme a szolgáltatásnak. A fogyasztói igények itt is változatosak, hiszen „A fizikai állományt nem lehet egy kalóriaszegény zöldsalátával jóllakatni, és ugyanez elmondható a vállalatok szellemi állományáról is, akik nem mindig vevők a nehezebb fogásokra”. Kínálatfejlesztési séfjeink állandó kreatív munkát végeznek ezen területünkön is.

GVC info-01.jpg

A versenyelőny megőrzése érdekében nemcsak a fenti elvárásoknak kell megfelelni, fontos a kommunikáció, és az étkezéshez kötődő szolgáltatások modernizálása. „Hogy finomat főzzünk, alapelvárás. Amiben versengeni kell az a digitalizáció, a folyamatok egyszerűsítése, és a fogyasztók minél hatékonyabb, közvetlenebb megszólítása.” A gyárakban rövidek a munkaközi szünetek, gyakorlatilag néhány percük van arra, hogy kicsit szusszanjanak. Emiatt a sorban állási időt kell megpróbálni lecsökkenteni, például dolgozói kártyás fizetéssel, esetleg előre leadott rendeléssel. Az ilyen jellegű, egyébként roppant költséges informatikai fejlesztések már zajlanak. A csoport gyakorlatilag a teljes feldolgozóipar és étkezési szolgálatás spektrumot lefedi, ugyanis az élelmiszeripari szektoron belül növénytermesztéssel, állattenyésztéssel és borászattal is foglalkozik.

„Hogy magas színvonalon tudjunk előre csomagolt és eltartható, de tartósítószermentes ételeket is előállítani, a közelmúltban megvásároltunk egy gyárat, ahol jelenleg is folyik a termékfejlesztés. Az agráriumban állattartás, szántóföldi és erdőgazdálkodás területeken további akvizíciókat tervezünk. Már ma is kísérleteznünk magasabb hozzáadott értékű növények termesztésével, például egyelőre sok burgonyát vásárolnunk kell, bizonyos területeken éppen ezért vizsgáljuk, hogy jobban megéri-e nekünk termelni.” Az agrár- és élelmiszeripari tevékenység mellett más területeken is innovál a csoport. A fenntartható működést fókuszba helyezve elektromos hajtáslánc fejlesztésével az elektromos hajók piacára is beléptek már; a prototípus elkészülte óta sorra érkeznek a megrendelések. „Ez is egy olyan ”láb”, ahol az innovációt és a fenntartható fejlődést támogatjuk.” Emellett tervben van pénzügyi szolgáltatásként kockázati tőkebefektetés és magántőkealap létrehozása. A cégre jellemző szerteágazóság, stratégiai gondolkodásmód a sportban is hangsúlyosan jelen van. A sportklubok támogatása az egészséges életmódból, az étkeztetési oldalról indult. „Célunk a főszponzori szerepvállalás élvonalbeli és másodosztályú csapatok esetében, oly módon, hogy menedzsmentben, szervezésben is jelen legyünk. A sport oldalon műkedvelő szinten veszünk részt, de a gazdasági tevékenységen a lehetőségekhez mérten szeretnénk javítani.”

A folyamatos növekedés finanszírozására kötvényt bocsátott ki a cég az MNB Növekedési Kötvényprogramjában, összesen 7,06 milliárd forint forrást vontak be. Így kívánják biztosítani a magas és egyenletes minőségű, a jövőbeni trendekhez igazodó ételszolgáltatás fejlesztéséhez szükséges hátteret – több és nagyobb kapacitású előállító üzemek, gyárak üzemeltetését, nemzetközileg is elismert szakemberek általi szellemi tőke bevonását. A csoport számol a következő években várható munkaerőhiánnyal, melyet részben automatizációval kívánnak feloldani. Szintén kulcskérdés a megfelelő csomagolóanyag elérhetősége, így annak innovatív fejlesztése, gyártása is napirendre kerülhet a következő években. A GVC GROUP a különböző területeken szerzett szakmai tapasztalataival, üzleti sikereivel a jövőben olyan szinergiákat kiaknázó cég fog tudni lenni, amelyik számos más szegmensben érdekelt vállalkozást is inspirálhat majd.

GVC.jpg