Realtherm Kft..jpg

Márton Zoltán, Márton Sándorné, Márton Sándor, tulajdonosok

A cég fiatal tulajdonosai, Márton Sándor és Márton Zoltán szüleik a 90-es évek igényeit kiszolgáló, munkavédelmi eszközgyártással, vasműszaki kereskedelemmel foglalkozó vállalkozása alapjain építették fel birodalmukat a 2000-es évek évek közepén, melyben édesanyjuk, Márton Sándorné segítette őket. Ő látja el a mai napig a cég ügyvezetői feladatait. A két fiatal alapító még el sem végezte a közgazdaságtudományi egyetemet, amikor már át kellett venniük a cég vezetését. Azonban már az átvétel során kitalálták, hogy az akkoriban meredek felfutásban lévő építőipar adta lehetőségeket kihasználják, és a nyílászárók, ajtók, ablakok gyártása mellett teszik le a voksukat.

A régi cég tevékenységeit lezárva, pár év szárnypróbálgatás után, 2007-től teljes gőzzel ráálltak a nyílászárók gyártására. Akkora lendületük volt, hogy még az egy évvel később érkező válságot is az előnyükre tudták fordítani, és lehetőségként tekintettek az átalakuló piacra. Akkoriban még kis cégnek számítottak, 300-350 millió forintos éves árbevétellel, míg a sok alkalmazottat foglalkoztató, nagyobb cégek ekkor megroppantak, és több el is tűnt közülük. Így teret és lehetőséget kapott a bizonyításra a Realtherm, amivel tudott is élni. Kemény munkával piacot, kapacitást, kapcsolatokat építettek ki az átrendeződő viszonyok
között az évek során, árbevételük 2019-re megközelítette a 4,5 milliárd forintot és az idén elnyerték a legkiválóbb magyar márkák elismeréséért járó Business Superbrands díjat is.

A teljes, exporttal együtt számolt árbevétel viszonylatában jelenleg a Realtherm tekinthető az egyik piacvezető nyílászárógyártónak Magyarországon, egyúttal ők az egyik legnagyobb magyar ablakexportőrök is. Jelenleg csak Szlovákiába szállítanak, az értékesítési árbevétel 15-20 százaléka származik északi szomszédunktól.

Viszonylag korán döntöttek a sok cég életében inkább a második, terjeszkedési fázisban jellemző külpiacra lépés mellett – azonban a 2008-as válság nyomán a magyar piac annyira elkezdett zsugorodni, hogy szükség volt a külföldi megrendelésekre, amelyhez a szomszédos ország vásárlóbázisa tökéletes  célpontnak bizonyult. A merész lépés sikerességét jól jelzi, hogy volt olyan év a válság során, amikor a nulláról indított exporttevékenységük keretében nagyobb árbevételt értek el Szlovákiában, mint belföldön. Mint minden új tevékenységet kezdő vállalkozás, az új piacon ők is kicsiben kezdték: de a piacon extra gyors, egyhetes gyártási és szállítási idejükkel, valamint megbízható termékeikkel sikerült megvetni a lábukat a szomszédos országban: jöttek a megrendelések és szépen felépült az üzletük. Nagy előnyük maradt a megbízható és gyors gyártás: a kéthetes gyártási és szállítási időtartamot egész évben tudják vállalni, a piacon jellemző októberi-novemberi csúcs szezonban is.

Azt gondolnánk, hogy az ajtóknál, ablakoknál nem sok tér van a variációkra. Azonban pár évente itt is megjelennek az új trendek: nagyon népszerűek a színes fóliákkal bevont ablakok, a faszíneket, az antracitot, de a feltűnőbb árnyalatokat is keresik, műszaki vonalon pedig a háromrétegű üvegezés (a magasabb beépítésű profilok) terjedt el 10-15 éve, amivel együtt jár az egyre alacsonyabb hőátbocsátás is.

BET50_funfact-Realtherm.jpg
A Realtherm sikerének egyik kulcsa az utóbbi tíz év folyamatos géppark-fejlesztése volt. A legutolsó beruházásuk egy több százezer eurós, négyfejes hegesztősor volt, emellett a külcsínre sem sajnálnak pénzt kiadni: nemrég adták át a telephelyük melletti telken kialakított kényelmes, nagy parkolót az ügyfeleik és már csaknem száz munkatársuk számára. "Most már talán elég is a gépekből" – mondja Márton Sándor –, "inkább a humán erőt próbáljuk strukturálni: eljött az idő egy profi szervezet, vállalati menedzsment kialakítására." A tulajdonos testvérpár célja, hogy – a magyar vállalkozásokra egyébként jellemző módon – ne mindennel
a tulajdonosoknak kelljen foglalkozniuk a garanciális döntésektől a napi működési kérdésekig. Márton Zoltán, Sándor testvére a gyártást, műszaki ügyeket viszi, Sándor pedig a kereskedelmet és a pénzügyet, de mindezek mellett 2016-ig egyedül intézte az értékesítést is. Véleménye szerint a sales tevékenységet el lehet sajátítani, azonban talpraesettség, kereskedői véna, személyes kapcsolatok kialakítása és a szavahihetőség ettől függetlenül elengedhetetlen. Ennek megfelelően a Realtherm arra törekszik, hogy az értékesítési, bizalmi pozícióban lévő kollégákat, valamint a gyártás kulcsembereit is saját maguk neveljék ki és adják át számukra a tulajdonosokban is meglévő motivációt.

"Személyes szakma a miénk" – mondta Márton Sándor arra válaszolva, hogy miért fontos mindenkit telefonon visszahívni, aki kereste őt, és mindig betartani az adott szót, megállapodásokat. "Nem elég, hogy tegnap és ma is rendeltek a partnerek, holnap is kell, hogy rendeljenek,; ehhez pedig minden héten gyakorlatilag a nulláról kell kezdeni" – emelte ki a hosszú távú, rendszeres megrendelések fontosságát és fémjelezve ezzel is a Realtherm üzleti szemléletét.

Nem félnek a hitelektől, de a céget saját tőkéből építették egészen 2015-ig. Ezt követően a fejlődés fenntartása és a növekedés érdekében vontak be külső forrásokat, többek között részt vettek a kifejezetten a termelő cégek kapacitásbővítésére szabott NHP-ban, amiből egy modern és versenyképes mennyiséget termelő üzemet tudtak beindítani. Kiemelkedő eredményeik ellenére az akvizíciós megkeresések nem jellemzők, de ezen Márton Sándor nem is nagyon csodálkozik. Mi sem gondolkodunk ebben – mondta, – mert macerás, nem teljesen automatizált iparágról van szó, amit sosem lehet 100 százalékban elhatárolni a
tulajdonos vagy vezetők személyétől, mert akkor jó eséllyel csak közepes teljesítmény érhető el. Sándor szerint ebben az iparágban egy cég akkor ér valamit, ha megfelelő infrastruktúra és piac van mögötte; a piac megléte pedig nagyon személyfüggő és minden nap teljesíteni, bizonyítani kell a hosszútávú sikerhez.

A Realtherm vezetőinek filozófiája egybecseng a világ egyik legnagyobb sportszergyártójának szlogenjével. Csak tedd a dolgod! Angolul: „just do it”, mondják és vallják, és a lehetőségek szembe fognak jönni, csak az a kérdés felismered-e őket és élni is tudsz-e velük – a fentiekből egyértelmű, hogy nem a levegőbe beszélnek.

BET50_NSR-Realtherm-47.jpg