Már a rendszerváltáskor elindult az egyik legsikeresebb hazai vérdiagnosztikai vállalat. Mint dr. Kern József ügyvezető visszaemlékszik, öt év adómentességet kapott. „Képzelhetik, mekkora sor volt, csak a hajnalban kelők jutottak hozzá, hogy idejében beadják a cégalapítási kérelmüket” – meséli az alapító. Az elszántság, szorgalom és agilitás azóta is jellemzi a Diagon Kft.-t.

Dr. Kern József kutatóként nemcsak a Magyar Tudományos Akadémián, de az ENSZ Nemzetközi Atomenergia-ügynökségénél is dolgozott, évekig a Távol-Keleten. A 80-as években gmk-ként alapított laboratóriumi vérdiagnosztikai vállalkozása csak indulása után két évvel tudott eladni két liter saját fejlesztésű, úgynevezett reagens oldatot, amelyet a vérképelemzéshez használnak. A mellékállásból ugyanakkor hamar főállás lett, mert a kis, rugalmas reagensbeszállító a kilencvenes évek közepére már nem egy, hanem száz labort szolgált ki Magyarországon az akkor működő nyolcszázból a saját fejlesztésű, korszerű termékéből.

23-diagon.jpgAz ismert Medicor orvostechnológiai nagyvállalat tönkremenése is hozzájárult ahhoz, hogy megszerezték a brazil piacot, Indonéziában pedig dr. Kern József régi kapcsolatai segítettek. Mindkét országban van gyártókapacitása a Diagonnak, Romániában pedig kereskedő leányvállalata. Az ezredfordulóra disztribútoraik révén már mintegy harminc országban jelen voltak a készítményeikkel.

Közben persze labortechnikai berendezések forgalmazásába, valamint karbantartásába is belefogtak, hogy több lábon álljon a cég. A kis hazai vállalat a nemzetközi színtéren úgy tudott jól megragadni, hogy mindvégig megtartotta a fókuszt. „Nem kezdünk bele a legkülönfélébb üzletekbe, a nyereséget jobbára a kutatás-fejlesztésbe forgattuk vissza, és a saját piacunkon olyan újításokat vezettünk be, amelyekkel ebben a szűk szegmensben globálisan is a legjobbak közé kerültünk.”

A második nagy irány a véralvadás vizsgálatához kapcsolódó új reagens lett, amelyet 2004-től fejlesztettek, és még jóval a válság előtt piacra is vittek. Coag néven egy teljes berendezéscsaládot is kifejlesztettek a szektor igényeinek ismeretében. „Nem az a lényeg, hogy száz vagy ezer kutatónk van-e, hanem az, hogy világszínvonalú tudású szakembereink legyenek” – vallja az alapító. A létszám is megvan azért: a vállalat mára itthon közel kétszáz fősre nőtt, ebből 35 munkatárs kutató. Globális hálózatukban további 150 alkalmazottjuk van, sőt, a disztribútoroknál dolgozókat is beleszámítva ezer feletti azok száma, akiknek egzisztenciát teremt a hazai középvállalat.

Bevételeik immár mintegy fele származik a véralvadás-vizsgálatot végző reagensekből és erre alkalmas saját fejlesztésű készülékeikből, s dr. Kern József szerint a következő években még erősebb lesz ez az egyedi vonal, mert a véralvadásproblémák globálisan egyre nagyobb gondot jelentenek. További bevételnövekedésre számítanak a vérkép-analizálás területén kifejlesztett, a világon egyedülálló eszközüktől, amely képes tesztelni a közel tucatnyi különböző analizátor gépmárka modelljeit, gyorsabbá és olcsóbbá téve a karbantartási feladatokat. Saját reagens oldatukkal már az ezredfordulón bevették a kínai piacot, s pár évvel később Indiában terjeszkedtek, helyi együttműködő partner bevonásával. Tavaly Ausztriában is új reagensgyárat építettek.

A válságot előremeneküléssel kezelték. A korábbi profit jelentős részét visszaforgatták a cégbe és beruháztak, több milliárd forintos nagyságrendű fejlesztéseket hajtottak végre. Az iparágban elvárt rugalmasság mellett így jelentős innovatív értéket tudtak kínálni, szintet lépve ezzel versenytársaikhoz képest.

Eredményeiken túl az iparág nagy profitabilitása is hozzájárul ahhoz, hogy számos felvásárlási ajánlatot kaptak, külső tőke bevonására azonban sohasem szorultak rá. Ez év júliusában létrejött egy szoros szakmai együttműködés, melynek köszönhetően tovább fokozzák globális jelenlétüket. Nemrég állapodtak meg a japán Horiba Medical világcéggel, hogy vér- alvadás-diagnosztikai vonalon komplett portfóliót alakítanak ki számukra az említett Coag termékcsalád alapján úgy, hogy közben a saját készülékeiket is megtartják. Ezzel hozzáférnek a nagyvállalat hatalmas értékesítői hálózatához, és még erősebb szereplőkké válhatnak ezen a fontos niche-piacon.

24-diagon.jpg