Szimbolikus csengetést követően debütáltak az ÉPDUFERR részvényei a Budapesti Értéktőzsde középvállalati igényekre szabott Xtend piacán. A csengetési ceremónián Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója, Palkovics Milán, az ÉPDUFERR igazgatóságának elnöke, a Navigator Investments Zrt., mint Kijelölt Tanácsadó részéről Jutasi Zoltán vezérigazgató, valamint Jobbágy Dénes, a vezető befektető Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója vett részt.

A társaság 50 millió darab törzsrészvénye 2021 végén került regisztrálásra a BÉT Xtend platformon. A társaság ezt követően sikeres zártkörű alaptőke-emelést hajtott végre, amelynek során közel 1 milliárd forint értékben vont be tőkét. Az alaptőke-emelés keretein belül egyúttal 19 891 078 darab, egyenként 10 forint névértékű törzsrészvény kibocsátására is sor került.

A hazai tulajdonú ÉPDUFERR 2004-es alapítása óta Dunaújváros és térségének jelentős építőipari szereplőjévé vált széleskörű szakértelmének és átgondolt üzleti stratégiájának köszönhetően. A generálkivitelezői és fővállalkozói tevékenységet egyaránt folytató vállalat építőanyag- és acélkereskedelmi, valamit acélfeldolgozási üzletágakkal is rendelkezik. A jövőbeni tervek középpontjában a nemzetközi piacok meghódítása áll, amelyhez a tőzsdei megjelenés is nagymértékben hozzájárulhat.

A társaság szisztematikus építkezéssel haladt a BÉT Xtend piac felé, amelynek során a Budapesti Értéktőzsde középvállalati szolgáltatáspalettáját is igénybe vette. A tőzsdei jelenlét megalapozásához a társaság sikeresen igényelt támogatást a tőzsdei megjelenés finanszírozását segítő, valamint tanácsadói szolgáltatást biztosító Mentor Program keretein belül. 2021-ben a hazai középvállalati sikertörténeteket prezentáló BÉT50 kiadványban is megjelent, majd a BÉT zártkörű tőkeági tranzakciókat elősegítő eseményén, a BÉT Xmatch-en is bemutatkozott a befektetők előtt.

Remek lehetőséget teremtett a BÉT az Xtend kategória létrehozásával olyan Társaságok számára, mint például az ÉPDUFERR Nyrt.  Az Xtend bevezetéssel az Épduferr számára elérhetővé vált egy gyors megjelenés a BÉT új piacán – élvezve ennek hasznos előnyeit. Ilyen, számunkra fontos előnye a tőzsdei jelenlétnek, hogy a piaci körülményekhez képest előnyösebb feltételekkel segíti Társaságunkat forráshoz jutni, valamint az, hogy a jelenlegi és leendő megrendelőinknél a tőzsdei jelenlét által megkövetelt transzparencia - mely fontos tényező a multinacionális és nagyvállalti partnereknél - akár versenyelőnyhöz segítheti Társaságunkat, hogy csak kettőt említsek. Tavaly decemberben sikerült végrehajtanunk egy majdnem 1 milliárd forintos tőkeemelést. Ennek eredményeképpen meg tudjuk valósítani a diverzifikáltabb működésünket, mely hosszú távon stabilabb működést biztosít számunkra az új üzletágak elindításával. Rövidtávú terveink között szerepel további forrásbevonások vizsgálata és a Standard kategóriába való feljutás.  Ezúton is szeretnénk megköszönni a Budapesti Értéktőzsde BÉT Xtend piacra történő bevezetésünkhöz nyújtott támogatását, és a Széchenyi Alapok részvételét a zárt körben történt tőkeemelésben.”

– mondta el a tőzsdére lépés kapcsán Palkovics Milán, az ÉPDUFERR igazgatóságának elnöke.

Az ÉPDUFERR személyében ismét egy olyan társaságot köszönthetünk a BÉT Xtend platformon, amely a BÉT által kialakított úton haladva, a középvállalati szolgáltatáspalettánk több kezdeményezését is igénybe véve hajtotta végre a tőzsdére lépést – mindez egyrészt remek visszajelzés számunkra a piacfejlesztési törekvéseink hatékonyságát illetően, másrészt motivációként szolgálhat a további, tőzsdei megjelenést fontolgató középvállalat számára is. Meggyőződésem, hogy a tőzsdei jelenlét jelentősen támogatni fogja a társaság növekedési terveinek megvalósítását, illetve nemzetközi ambícióinak kiteljesedését – ezúton gratulálnék a bevezetés minden résztvevőjének!”

tette hozzá Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.

Jutasi Zoltán, Navigator Investments Zrt. vezérigazgatója:

Újabb sikeres projekttel sikerült alátámasztani azt a meggyőződésünket, hogy van mit keresniük a magyar kkv-knak a BÉT Xtend piacán. Büszkeséggel tölt el, hogy az ÉPDUFERR Nyrt a Navigator Investments Zrt tőkepiaci csapatát választotta kijelölt tanácsadónak a BÉT Xtend piaci megjelenéséhez és a kapcsolódó tőkeemeléshez. Egy ilyen projekt komoly terhelést jelent mind az ügyfél, mind pedig a tanácsadók számára, hiszen a több, mint fél éves folyamat alatt a tőzsdére kerülő vállalkozásnak nemcsak a technikai feltételeket kell teljesítenie, hanem jelentős, a napi működést is érintő változásokat kell eszközölnie a vállalat életében. Azzal, hogy az ÉPDUFERR sikeresen vette az akadályokat - Xtend bevezetés, közel 1 milliárd forintos tőkeemelés - belépett egy olyan klubba, ahol nem csak a lehetőségek, de az elvárások is magasabbak.”

Az ÉPDUFERR példája bizonyítja, hogy az építőiparban is lehet stabil, átlátható, jelentős értéknövekedést kínáló befektetési lehetőséget találni. Örülünk, hogy a mostani tőzsdei bevezetéssel és a Széchenyi Alapok hozzájárulásával az ÉPDUFERR az eddigieknél is ígéretesebb projektekbe vághat bele itthon és külföldön, hozzájárulva ezzel a magyar gazdaság sikeréhez.”

– jelentette ki Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója.