Céljaink elérése érdekében az elmúlt 650 év legnagyobb egyetemfejlesztési projektjét hajtjuk végre. Emellett megdupláztuk egyetemeink költségvetését 2022. január 1-jétől, ezzel a felsőoktatás GDP arányos finanszírozását tekintve Európa top 5 országa közé kerültünk.

Azért, hogy a jövő munkahelyeit bebiztosítsuk és gyorsan tudjunk reagálni a változó világra, megerősítettük a szakképzési rendszerünket és összekapcsoltuk az egyetemi képzésünkkel. Ma már minden magyar számára két szakma és egy szakképesítés teljes állami támogatással megszerezhető.

A Tanítsunk Magyarországért programmal a munka és továbbtanulási lehetőségektől távoli településeken élő gyerekekre is gondolunk, akik eddig megfelelő családi támogatás híján motivációjukat vesztették. Három évvel a program indulása után, mintegy ezer egyetemista mentorral közösen az a célunk, hogy 2030-ra minden most általános iskolás gyermek rendelkezzen legalább egy szakmával vagy érettségivel, diplomával. Hiszen így a jég hátán is megélve képesek lesznek eltartani a családjukat.

Azon dolgozunk, hogy az ígéretes magyar tulajdonú vállalkozásokból, a jövő magyar multijai váljanak. Ezekből a magyar kis-és középvállalkozásokból 2030-ra minimum 15-20 regionális multivá, három évtizeden belül pedig 2-3 magyar tulajdonú globális multivá váljon. Azon dolgozunk, hogy legyenek olyan cégeink, amilyen a Samsung a koreaiaknak és az Audi a németeknek.

Mi azt mondjuk, hogy a jelen befektetése a jövő növekedése lesz, ezért rekord mértékű összeget, mintegy 907,5 milliárd forintot fordítottunk kutatás-fejlesztésre 2021-ben. 2010-ben még csak a GDP 1,1 százaléka lett erre a területre fordítva, 2021-ben ez az arány már 1,6 százalékra nőtt, 2030-ra pedig a GDP 3 százalékát fogjuk kutatásra és fejlesztésre költeni, ugyanis ezek a kiadások többszörösen megtérülnek a jövő jól fizető, biztos munkahelyein keresztül.

A Magyar Kormány célja, hogy a hazai vállalkozások ebben a veszélyes és kiszámíthatatlan világban is megőrizzék versenyképességüket és pénzügyi stabilitásukat, ehhez pedig minden segítséget megadunk. A lehetőségek feltérképezésében a Vali.hu információs portál nagy segítség, hiszen már most is személyre szabottan mutatja meg a vállalkozásfejlesztési lehetőségeket, míg 2023-ban már élethelyzet alapú tanácsadást biztosít.

Mindezek mellett nem feledkezünk meg a magyar gazdaságpolitika jövőjét meghatározó többi pillérről sem, amelyek hiányában nem tudnánk munka és tudásalapú társadalmat építeni. Ennek keretében erősítjük és védjük a hazait, bevonzzuk a munkát és tudást adó cégeket, megerősítjük a magyar vállalatokat és a kiemelt ágazatainkat, és átvezetjük a magyarokat a digitális jólét korába. Mert miközben a vállalkozásaink előtt álló kihívásokra összpontosítva minden erőnkkel az energiaárak okozta válság hatásainak elhárításán dolgozunk, figyelmünket a 2030-as és az azon túlmutató időhorizontra is szegezzük.