A rendszerváltás után Magyarországon sorra mentek tönkre az épületvillamossági nagykereskedések. Az egyre táguló piaci rést pedig az elsők között kezdte el betölteni az 1991-ben alakult Mentavill. Mint annyi más kezdő társaság, ez is szó szerint az alapítók – Mentes István és Mentes Istvánné – garázsából indult.

mentavill-infograf2Ahogy lépésről lépésre nőtt a cég, úgy specializálódtak, a kiskereskedelmi piacra kezdtek el koncentrálni: itthon jelenleg ez a szektor hatszáz üzletből áll, ebből négyszáz az ő partnerük. Mivel az üzleti modelljük ezekre a boltokra épül, a velük ápolt jó viszony kritikus fontosságú a Mentavill életében. Mindenesetre a szakértelmüknek és a szorgalmuknak köszönhetően a növekedés végig folyamatos volt: a 91-es indulást követően 1996-ban már egy saját központi telephelyre költöztek, öt évre rá pedig egy nagyszabású épületbővítésre is sort tudtak keríteni. Jelenleg igen széles a választékuk: csatlakozókat, elosztókat, lámpákat, biztonságtechnikai termékeket, háztartási berendezéseket, installációs anyagokat, moduláris készülékeket és szerszámokat is árulnak.

Az életükben fontos mérföldkő volt, amikor a külföldi barkácsáruházláncok az ezredforduló idején sorra jelentek meg az országban, a hazai egységek pedig emiatt nem tudták megfelelően kielégíteni az igényeket. Ezért a Mentavill úgy döntött, hogy saját márkás árukkal szünteti meg a hiányt; a viszony ugyanakkor kölcsönös, hiszen a barkácsáruházakba és hipermarketekbe történő beszállítás tette lehetővé a Mentavill termékek megjelenését.

A portékáikat bérgyártásban készítették, először Lengyelországban, később a termelést kivitték Kínába. Főleg olyan árukkal jelentek meg, amelyek ára az átlagjövedelmű vevők számára elérhető, másrészt impulzusvásárlást generálnak. Nagy figyelmet fordítanak a Mentavill márkás termékek minőségére, hiszen egy csalódott vásárló könnyen elfordulhat, ha selejtet kap. Így a nevük alatt többek közt elosztók, kábelkötegelők, illetve T dugók jelentek meg. Csupa olyan „filléres” cikk, amelyre minden háztartásban szükség van. Ma már ott tartunk, hogy a nyugat-európai villamosipari termékeket gyártó vállalatok között is vannak, amelyek áruik egy részét Mentavill logóval látják el.

mentavill-infograf

Immár több mint háromezer Mentavill terméket kínálnak: kapcsolókat, fényforrásokat, kismegszakítókat, lámpákat, csillárokat. Ugyan a márka fontos a cég életében, ám a forgalom nagy részét továbbra is a nyugat-európai gyártók produktumainak az értékesítése teszi ki. Jelenleg több mint száz elektromosipari előállító áruit kínálják.

Mivel nagyobb hiteleik nem voltak, a székesfehérvári céget még a válság sem tudta megrázni. Bár 2008 után a forgalmuk visszaesett, leépítésekre nem volt szükség. Sőt, egy idő után több nehéz helyzetbe került kisebb kereskedést is fel tudtak vásárolni.

Azt is felismerték, hogy a talpon maradáshoz törekedni kell minél nagyobb ügyfélelégedettségre: ezért egy olyan logisztikai hátteret építettek ki, amely biztosítja, hogy a rendeléseket 24 órán belül az ország egész területén ki tudják elégíteni. Ma már 52 teherautójuk van, a raktárukban pedig korszerű számítógépes tárhelyezés és komissiózótargoncák gondoskodnak a gyorsaságról. A nagykereskedelmi partnereknek még egy különálló, zárt online rendelési rendszert is kiépítettek.

A társaság főleg a magyar piacra koncentrál: ugyan Románia magyarlakta területein szintén jelen vannak, akadnak üzleteik Temesváron és Marosvásárhelyen is, más környező országokban nem akarják megvetni a lábukat (Erdélyben így is 25-30 magyar családnak adnak munkát). Inkább azon dolgoznak, hogy minél jobban lefedjék a hazai piacot. Ennek érdekében elkezdtek kiépíteni egy saját szaküzletláncot, amely jelenleg huszonkét boltból áll. Ezekben kifejezetten lakossági ügyfeleket szolgálnak ki.

De hogyan oldják meg a generációváltást? Ez a rendszerváltás idején alakult cégeknél égető kérdés. A Mentavillnél azonban könnyedén kezelték ezt a problémát. Az alapítók fia, Mentes Zsolt 2002-ben csatlakozott a vállalathoz, és fokozatosan átvette az irányítást. De a szülők nem vonultak még ki a társaság életéből: az édesanya a pénzügyi vezető, az édesapa pedig a céget érintő beruházásokból, építkezésekből veszi ki a részét.

Bár a mérete miatt volt, hogy fel akarták vásárolni a Mentavillt, az ügyvezető leszögezte: nem akarnak megválni a vállalattól. Hogy a függetlenségük megőrzése mellett is erősek maradjanak, beléptek egy épületvillamossági beszerzési és marketingszövetségbe, az IMELCO-ba. A szervezet a szakmai fejlődésükben is segített, hisz rajta keresztül több külföldi, hozzájuk hasonló cég is megosztotta velük a tapasztalatait.

Amikor a sikerük titkáról kérdezik, Mentes Zsolt azt mondja: a gyorsaság, a megbízhatóság és a jó minőségű szolgáltatások mellett az emberi kapcsolatok is sokat számítanak. Nem csak az üzleti partnereikkel, hanem a saját alkalmazottaikkal is jó viszonyt ápolnak. Bár ma már háromszáznál is többen dolgoznak a Mentavillnél, a hangulat még mindig családias. Emiatt pedig a fluktuáció is alacsony. A vállalat rengeteg elismerésben részesült már: ötszörös Superbrands- és hétszeres Magyar Brands-díjas.

Ami pedig a jövőt illeti: a vezetés hosszú távon komoly piaci átalakulásokra számít. Az értékesítésre az e-kereskedelem felfutása óriási hatással lehet majd.

Mentavill.PNG