megakran_csengetes_20181204

Ünnepélyes kereskedésindító csengetéssel kezdte meg első kereskedési napját a Megakrán a Budapesti Értéktőzsdén. Langmáhr Tamás, a cég igazgatóságának elnöke, Vitkovics Péter, a felügyelőbizottság elnöke, valamint Seres Réka vezérigazgató-helyettes indította meg a kereskedést a BÉT csengőjének megszólaltatásával.

A Megakrán novemberben hozta meg közgyűlésén a zártkörű tőkeemelésről szóló döntést, amelynek során újonnan kibocsátott részvényeket regisztrált a BÉT Xtend piacára. A tranzakcióban, amelynek összértéke 678 millió forint volt, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap 40 százalékos mértékben, az egyéb intézményi és magánbefektetők mintegy 30-30 százalékos mértékben vettek részt.

A bevezetés és a forgalomban tartás során a társaság kijelölt tanácsadója az MKB Bank Zrt., illetve a tranzakció pénzügyi, adó és jogi tanácsadásában az EY vett még részt a Megakrán partnereként.

A speciális emeléstechnikai és gépsortelepítési feladatokat, valamint több, szorosan ehhez a tevékenységekhez kötődő kiegészítő szolgáltatást nyújtó Megakrán folyamatos beruházások, szervezeti átalakítás és innovatív fejlesztések révén vált tőzsdeérett vállalattá. A cég ügyfélkörét jellemzően az elektronikai, az élelmiszeripari, a gyógyszeripari és az energetikai szektorból érkező iparvállalatok alkotják. A vállalat a tőkeági finanszírozás segítségével további fejlesztéseket, kapacitásbővítést, piaci terjeszkedést kíván megvalósítani.

A tőzsdei megjelenéshez a Megakrán számára nem csupán anyagi, hanem szellemi tőke bevonására is szükség volt. A BÉT és a Londoni Tőzsdecsoport közös, vállalatfinanszírozási ismereteket, cégvezetési módszereket és networking lehetőségeket nyújtó ELITE Programjának első turnusához épp e célból csatlakozott az ambiciózus vállalat. A Megakrán volt továbbá az első cég, amely a BÉT Mentoring Programja keretében támogatást nyert a tőzsdeérett kkv-k tőzsdei bevezetését finanszírozó GINOP-pályázaton idén júniusban.

A daruzási és géptelepítési szolgáltatások piacát főként osztrák, német és angol cégek uralják a régiónkban. Olyan elektromos darui, amelyekkel mi rendelkezünk, egy vállalatnak sincsenek a Kárpát-medencében. Újabb gépekkel már a külföldi piacokon, Szlovákiában és Ausztriában is elvállalhatunk megbízásokat, és régiós céggé válhatunk mi is. Ez a célunk. A legfontosabb célkitűzéseink jól összecsengtek az Xtend ajánlásaival, ugyanakkor az ELITE-modulokon tanultak is sokat finomítottak a megvalósítás részletein. Reméljük, ha sikeresen lépünk ki a tőkepiacra, az más középvállalatokat is inspirál majd.

– mondta Langmáhr Tamás, a társaság igazgatóságának elnöke.

A Megakrán úttörőnek számít a BÉT történetében. A vállalkozás az elsők között csatlakozott a BÉT és a Londoni Tőzsdecsoport közös ELITE Programjához, és elsőként pályázott sikerrel a tőzsdeérett kkv-kat finanszírozó Mentoring Programunkon. Most örömmel üdvözöljük a BÉT Xtend piacán a céget, hiszen a Megakrán mintapéldája annak a folyamatnak, amely során egy hazai középvállalat tőkeerős, versenyképes nagyvállalattá válhat. Bízunk abban, hogy a nyílt piacon tovább halad növekedési pályáján 

– nyilatkozta Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatója.

Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: „A Megakrán tranzakciója keretében a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap első befektetése is megvalósult. Az alap a keresleti oldalon támogatja a magyar középvállalatok tőzsdei bevezetését, hozzájárul az arra érdemes vállalatok iránti befektetői érdeklődés megteremtéséhez. A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. több mint 100 befektetés lebonyolítása és menedzselése során felhalmozott szakértelme így a tőzsdén, illetve annak előszobájában is kamatozhat.”

Ezzel a sikeres tranzakcióval az MKB Bank - a MEGAKRÁN Nyrt. kijelölt tanácsadójaként és az ügylet lebonyolítójaként is - történelmet írt a magyar tőkepiacon. Bízunk benne, hogy a siker pozitív példa lesz a potenciális kkv kibocsátók, és a szakmai szereplők felé egyaránt. Az MKB Bank elkötelezett a magyar tőkepiac fejlesztése mellett, melynek fontos, stratégia eleme, hogy a tőkepiaci jelenlét során kijelölt tanácsadóként támogassa a jövőben is a Megakránhoz hasonló vállalatokat

– mondta Marót Krisztina, az MKB Bank Tőkepiaci és Tranzakciós Tanácsadási Igazgatóságának igazgatója.

Az EY Law büszke arra, hogy a Megakrán az EY-t választotta a tranzakció jogi tanácsadójaként és részt vehetett ebben a mérföldkőnek számító első Xtend tranzakcióban és segíthette a Megakránt, valamint kijelölt tanácsadóját az Xtendre lépés, a nyilvánossá válás és tőkeemelés teljes folyamatában. A tranzakcióban az EY jogászai mellett az EY pénzügyi tanácsadási csapata is részt vett, ezzel teljes körű, multidiszciplináris tanácsadást nyújtva a cégnek. A Megakrán megmutatta, hogy megfelelő stratégiával és hittel igenis a tőkepiacon keresztüli forrásbevonás lehetséges alternatíva a középvállalkozásoknak. Bízunk abban, hogy példájuk előremutató lesz és hamarosan további vállalatok is követik őket a BÉT kkv-k számára dedikált új piacán.

- tette hozzá dr. Várszegi Sarolta az EY Ügyvédi Iroda tőkepiaci tranzakciós ügyvédje.