Miből áll egy látogatás?

A látogatás egy nagyjából 60 perces, interaktív előadásból, ezt követően a BÉT kereskedésnyitó csengőjének kipróbálásból, és egy csoportkép készítéséből áll.

Kiket várunk:

Főként középiskolák, gimnáziumok osztályait, vagy az adott osztályokból szerveződött, pénzügyi, gazdasági és tőkepiaci témák iránt érdeklődő csapatokat, illetve a hasonló érdeklődésű, felsőoktatási képzésben résztvevő csoportokat. A felsorolt témák magas szintű ismerete egy látogatásnál nem előfeltétel, fontosabb a megfelelő érdeklődés és nyitottság.

A látogatás feltételei:

A látogatások ingyenesek, ám minden csoporttal érkeznie kell tanárnak, vagy más kísérőnek, aki segít a kapcsolattartásban, a látogatás megszervezésében. Továbbá szükséges, hogy legkésőbb a látogatás előtt 2 nappal a csoport a BÉT részére megküldje az érkezők nevét, illetve diák- vagy személyi igazolvány számát.

Hol található a BÉT, és hogyan lehet megközelíteni?

A Budapesti Értéktőzsde a Bank Center épületében található, a pontos cím: 1054 Budapest, Szabadság tér 7.

Az épület megközelíthető metróval (M3), busszal (9, 15, 115 és M3 pótlóbusz), illetve trolibusszal (72 és 73). 

Mekkora csoportok jöhetnek?

A látogatások maximális létszáma 35-40 fő.

Hogyan lehet jelentkezni?

Jelentkezés, további részletekkel kapcsolatos érdeklődés: kommunikacio@bse.hu

A 2018 tavaszi-nyári látogatási lehetőségek beteltek, legközelebb szeptemberben tudunk jelentkezéseket fogadni. Megértésüket köszönjük!