Dr. Balog Ádám az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója és Cselovszki Róbert az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója személyében két új Igazgatósági tagot választott a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) március 31-i közgyűlése, melyen a tulajdonosok elfogadták a BÉT új javadalmazási szabályzatát is.

A döntéssel a BÉT Igazgatóságában a piaci szereplők már négy taggal képviseltetik magukat a hétfős testületben. A fő tulajdonos MNB számára kiemelten fontos, hogy a piaci szereplők többségben legyenek a tőzsde Igazgatóságában, ezzel is biztosítva a BÉT átlátható működését, valamint a BÉT Igazgatósága által február végén elfogadott 2016-2020-ra vonatkozó stratégiájának sikeres megvalósítását is. Az új stratégia – melyről a közgyűlésen a részvényesek is tájékoztatást kaptak – célja egy olyan átfogó tőkepiac- és tőzsdefejlesztési program megvalósítása, amelynek eredményeképpen a tőzsde hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez és versenyképességéhez közép- és hosszú távon. A stratégia megvalósítását a BÉT a kormány támogatásával kívánja végrehajtani, így tárgyalásokat folytat a nemzeti tőzsde fejlesztésének lehetőségeiről.